Visszaépítik a 13. havi nyugdíjat.



Igazságtalan a helyzet, komoly a kihívás, de meg kell vele küzdenünk - mondta Orbán Viktor a most bejelentett Gazdaságvédelmi akcióterv bevezetéseként.

Az akcióterv 5 pontja különböző támogatási felületeket fog át.

 

'a cél az, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, mi annyi munkahelyet hozzunk létre.'
A terv, aminek értéke a GDP 18-20 százaléka, három szakaszból áll: az első ütemen már túlvagyunk, többek közt ide tartozott a járulékcsökkenés és a hitelmoratórium. A 2020-as költségvetést átírták, a korábbi 1 százalékos hiánycélt 2,7 százalékra növelték, tette hozzá. 

A mai napon öt programot indítunk el,
mondta. Ezek az alábbiak:

1. Munkahely megőrzés
A rövidített munkavégzés esetén kész a kormány átvállalni a bérköltség egy részét. A miniszterelnök szerint ez a 'bértámogatásnak egy speciális magyar formája lesz.'

2. Munkahely teremtés
Beruházásokat fognak támogatni, mondta, mintegy 450 milliárd forint értékben.

3. Kiemelt ágazatok
Olyan nemzetgazdasági szempontból fontos ágazatok szerepelnek itt, amiket kiemelten fontos újraindítani, ismertette a kormányfő. Ilyen szerinte a turizmus, az építőipar, a logisztika, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság. a film- és a kreatív-ipar. 

4. Vállalatok finanszírozása
Kamat- és garanciatámogatott hiteleket biztosítanak majd magyar vállalkozásoknak, mintegy 2000 milliárd forint értékben.

5. Család- és nyugdíjasvédelem
Ennek egy, Orbán szerint a legfontosabb elemét ismertette: négy részletben visszaépítik a 13. havi nyugdíjat. 

Ennek egy elemét emelte ki a miniszterelnök: visszavezetik a 13. havi nyugdíjat, mégpedig úgy, hogy 2021, 2022, 2023 és 2024 februárjában 1-1 heti plusz nyugdíj jár majd a nyugdíjasoknak.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!