Két konkrét tervezettel állt elő a Magyar Nemzeti Bank.



A Magyar Nemzeti Bank ezúttal is elővette és még erősebben hangsúlyozza a gyermekvállalás elismerésének szükségességét a nyugdíjrendszerben. Két konkrét lépést meg is fogalmaz a jegybank, kérdés, hogy a kormány mihez kezd ezekkel, ugyanis az elmúlt években igyekezett lerázni magáról a kérdést olvasható a Portfolio-n.

A gyermekvállalás nyugdíjrendszeren keresztül történő elismerése alapvetően két célt szolgálhat. Egyrészt a méltányosságot, azaz a gyermeknevelés többletköltségének ellensúlyozását, másrészt a gyermekvállalás ösztönzését. Az első cél mögött az áll, hogy a gyermeknevelés költségei jellemzően az egyének szintjén jelentkeznek, ugyanakkor a gyermeknevelés társadalmi hasznot is jelent (például a gyermektelenek nyugdíjának fedezetét is a mai gyermekek jövőbeli járulékai fogják jelenteni). A gyermeknevelés humán tőkébe való beruházásnak is tekinthető.

Külön kiemelik (egy 2012-es kutatás alapján): a szülők egy átlagos iskolai végzettségű, 21 éves gyermek felnevelésére 10 millió forintot költenek keresetükből, és összesen további 9 millió forintra becsülhető a szülők munkaráfordítása, amihez körülbelül 13 millió forint állami támogatás társul.

A gyermekvállalás figyelembevétele mellett szól továbbá, hogy a szülők aktív korukban lemondanak jövedelmük egy részének elfogyasztásáról, egy gyermeket nem vállaló egyén azonban átlagosan nagyobb megtakarítást tud képezni nyugdíjas korára, ami fedezheti a gyermekesek számára megállapított nyugdíjhoz képesti elmaradást - folytatják az érvelést a jegybank szakértői.

A két konkrét javaslat

Javasolják, hogy az induló nyugdíj összegének megállapításakor a felnevelt gyermekek számát is vegye figyelembe a rendszer. Ez konkrétan arról szól, hogy a felnevelt gyermekek száma alapján kapjanak a szülők egy bizonyos mértékű nyugdíj-kiegészítést. A gyermekek bruttó béréhez kötött nyugdíjkiegészítés azon gyermekek után járna, akik munkát vállalnak Magyarországon, ami a munkaerőpiac fehéredéséhez (a tényleges munkabér alapján megvalósuló adó- és járulékfizetésre való ösztönzés által) és a külföldön dolgozó munkavállalók hazatéréséhez is hozzájárulhat. A bruttó béren alapuló kiegészítés azt is figyelembe veszi, hogy a gyermekek felsőfokú végzettségének megszerzése a szülők számára jellemzően többletköltséget jelent, és a magasabban képzett munkavállalók általában véve nagyobb összegű járulékfizetéssel gyarapítják a nyugdíjkasszát. A gyermeket nevelő szülőket pedig hosszú távon arra ösztönzheti, hogy minél több erőforrást allokáljanak gyermekeik oktatására, mivel az ahhoz társuló magasabb hozadékból nemcsak az állam, hanem a család is részesül.

A másik javaslat értelmében a nyugdíj megállapítása során figyelembe kellene venni a családi adókedvezményt. A családi adókedvezmény nettó jövedelem számítása során való figyelembevétele azt eredményezné, hogy a jelenlegi számítási módszertanhoz képest magasabb nettó kereset kerülne megállapításra a gyermeket nevelő, családi adókedvezményt igénybe vevő szülők számára az induló nyugdíj összegének meghatározásakor.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!