Egyre zavarosabb a médiahelyzet de az biztos: Vajna mozgástere drasztikusan csökken. Ez van a háttérben.



A 444 információi szerint még idén átveszi Andy Vajnától a TV2 Média Csoport Zrt. irányítását Mészáros Lőrinc egyik nagyvállalata. A HVG hetilap által már két hónapja megjósolt tranzakcióval párhuzamosan a filmügyi kormánybiztos lapjai is a korábbi felcsúti polgármesterhez vándorolnak.

A lap információi szerint néhány héten belül, de még az idei évben gazdát cserél a TV2 Média Csoport Zrt., valamint a Lapcom Zrt. kiadócég: mindkettő Mészáros Lőrinchez kerül át, így a jelenleg az Andy Vajna tulajdonát képező televízió, valamint újságok, köztük a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország megyei lapok is a felcsúti vállalkozóé lesznek. A lap információi egybeesnek azokkal a hírekkel, amelyekről elsőként a HVG hetilap írt még júniusban, és amelyek arról szóltak, hogy a kormányfő elégedetlen a filmügyi biztos tevékenységével, ezért nem viheti tovább a TV2-t sem (amit akkor tagadtak).

A Vajnát ismerő forrásaink már akkor jelezték: őt nem is érdeklik igazán az általa megvásárolt rádiók, megyei lapok, sem a TV2 médiacsoport. Ami nagyon kellett a politikai megrendelőnek, azt megcsinálta. Nem állt ellen például annak, hogy Szalai Vivien a TV2 új hírigazgatójaként propaganda híradókká alakítsa a csatorna hírműsorait. Ám ami a Fidesz érdekeinek napi szintű előtérbe helyezését illeti, ott már korántsem volt elég aktív.

444 most azt írta, a vevő az Opus Global Nyrt. szárnyai alatt működő Opus Press Zrt., a Mészáros-féle médiabirodalom fő zászlóshajója, a Mediaworks Hungary Zrt. tulajdonosa lehet. A filmügyi biztost annyira lenullázzák, hogy egyedül a médiahatóság segítségével országossá duzzasztott Rádió 1-et tarthatja csak meg – minden más megy Mészároshoz.

Az átcsoportosítás összefügg azzal az augusztus végén kiszivárgott tervvel, ami egyetlen közös alapba terelné a kormányzati média minden felületét. A cikkben idézik a 24.hu vonatkozó értesülését, amely szerint a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány körül épül majd a birodalom.

A TV2 tulajváltásával egyidőben a lap szerint még idén kikerül a képből Dirk Gerkens vezérigazgató, valamint az általa képviselt üzleti kör is, élén Rákosi Tamással. Gerkensnek állítólag egyébként is lejárt volna a határozott idejű szerződése, de távozásának ahhoz is köze lehet, hogy a hírek szerint nagyon megingott a vele szembeni bizalom.

A cikk szerint az elmúlt évben folyamatos konfliktusok voltak Gerkensék és Mészáros körei között, amelyhez a TV2-csoport által felhalmozott irtózatos veszteségek is közrejátszhattak: 2016-ban a TV2 Média Csoport Kft. 23,6 milliárdos nettó árbevétel mellett 6 milliárdos mínuszt csinált, és hiába öntötték bele a pénzt, hiába alakították át zárt részvénytársasággá a céget, 2017-ben a vállalat 34 milliárdos árbevétel mellett további 2 milliárdos veszteséget „termelt”. 2017 végén

személyesen is jelezte a tulajdonos Vajnának, nem jó irányba mennek a dolgok a tévénél.

Vajna állítólag külön kérte, hogy legalább a Rádió 1 maradjon nála, és Orbán ebben engedékenynek bizonyult.

Az utolsó cseppet állítólag a Spíler-csatornák körüli idei szerződések jelentették. A TV2 már az elmúlt két évben is kiköltekezett ezen a piacon, majd idén ajánlatot tettek az olasz és a spanyol bajnokságra is. Állítólag az utóbbi tételeket már nem is egyeztették a politikai vezetéssel – olvasható a lap cikkében.

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány alatt formálódó gigacégnek várhatóan három fontosabb lába lesz. A tévés szekció vezetője a közmédia éléről lemondott, és az Echo TV élére kinevezett Vaszily Miklós lehet. Állítólag ő vezeti majd a TV2-t is. Erről, valamint az előtte álló feladatokról úgy tudni, a nyáron személyesen egyeztetett Orbánnal.

Kerestük Vaszily Miklóst kérdésünkkel, hogy megerősíti-e a róla megjelent információt, egyelőre nem kaptunk visszajelzést.

A médiabirodalom közéleti portfólióját a Mediaworks-vezérigazgató Liszkay Gábor irányítja majd. Azzal pedig, hogy Mészáros Lőrinchez kerül a Lapcom Zrt., ezáltal a Kisalföld és a Délmagyarország, bezárul a kör, Mészáros Lőrinc lesz az összes megyei lap tulajdonosa Magyarországon.

Nem jött be: Gerkens az RTL kinyírását tűzte ki célul

Az RTL „kinyírása”és a piacvezető hely megszerzése – eredetileg ezt a célt tűzte ki Dirk Gerkens az első, munkatársaknak tartott beszédében, amikor megérkezett az Andy Vajna tulajdonába került csatorna élére a legnagyobb rivális RTL Klubtól. A hvg.hu szerezte meg és hozta nyilvánosságra, ahogy Gerknes magabiztosan elmondta, hogyan fogják ezt elérni, de olyan dolgokat is mondott, amikkel homlokegyenest ellentétes működés alakult ki az irányítása alatt. Így arról beszélt, hogy nem híve a személyes lejáratásoknak, ezért a Tényeknek pedig fontos, közfunkciót betöltő emberekkel kell foglalkoznia. A mára totálisan kormányszócsővé vált Tv2 kollégáinak még azt a kérdést is feltette a lényegtelen sztorikat érzékeltetve, hogy „ki a *** Habony?”.

A nézettségi adatokból teljesen egyértelmű, hogy egyáltalán nem a tervei szerint alakult a Tv2 sorsa. Mióta Vajna lett a tulajdonos, masszívan és rendszeresen alulmarad a piacvezető szerepét magabiztosan megtartó RTL Klub nézettségével szemben. Ezen tovább rontott, hogy ha sikerült a versenytárshoz képest bármiben jobban teljesítenie, azt óriási bravúrnak ábrázoló, hangzatos közleményekben kommunikálta, méghozzá a több NER-médiába tartozó lapok, így az Origo segítségével, akár eltorzítva a tényeket.

Óriási botrányok lettek abból, hogy a közéleti műsoraikat, élén a Tényekkel rendszeresen az Orbán-kormány aktuális érdekének megfelelő lejáratásokra próbálták használni. Az emiatt indult bírósági eljárásokat pedig rendre elbukták, így  például Juhász Péter sorra nyerte ellenük a pereket, Spéder Zoltánnak rekordösszegű sérelemdíjat kellett fizetniük, legutóbb pedig Czeglédy Csaba vitte bíróság elé Marsi Anikót, Andor Évát és Gönczi Gábort.

A bulvárszerkesztőből hírigazgatóvá emelt Kökény-Szalai Vivien alatt gyakorlatilag kicserélődött a gárda, miközben kézi vezérléssel alakította kormányoldali lakájmédiává a valamikori családi csatornát. Kökény-Szalai vette át a parlamentben a kiemelkedő magyar minőség kommunikációjáért járó Magyar Termék Nagydíjat, amivel a TV2 hírműsorait tűntették ki.

Tolják bele az állami pénzt, mégis veszteséges

Ugyan a kormányhoz hű médiacégek szinte kivétel nélkül nagy profitot termeltek, a TV2 óriási veszteségeket hoz össze. 2017-ben kétmilliárd forint veszteséget szenvedett a csatorna, de még ez is kisebb bukás ahhoz képest, hogy 2016-ot 7 milliárd forint mínuszban zárta. Pedig a pénzhiányra nem lehet panaszkodni: az árbevétel majdnem a másfélszeresére nőtt egy év alatt, 34,5 milliárd forintra, de hiába, ha eközben a kiadások is megugrottak.

Összehasonlításképp: az RTL Klub mögött álló Magyar RTL Zrt. eközben pluszba fordította a korábbi veszteségét, 1,2 milliárd forint nyereséget ért el 2017-ben. Mindezt úgy, hogy a bevétel a TV2-nél lett nagyobb. Vajna tévéje 34,5 milliárd forintot kapott egy év alatt, míg az RTL csak 30 milliárdot, de az RTL tudott jobban spórolni.

Az nem kérdés, hogy a médiapiacot nagyban torzítja az állam, amely mostanra az egyik legnagyobb hirdető lett. Nehéz ugyan pontosan elemezni a tévékben elköltött hirdetési pénzek sorsát, de a becslések szerint a TV2-höz nagyjából hússzor annyi állami hirdetési pénz kerülhetett, mint az RTL-csoporthoz. Dirk Gerkens erről annyit mondott: „Volt egy csomó eladatlan reklámidőnk, aztán beestek az állami hirdetések”.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!