Tehetségével is szépségével is kitűnt kollégái közül.



85 éves korában mára virradóra elhunyt Vass Éva kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész. Első férje Bán Frigyes Kossuth-díjas filmrendező, második férje Gábor Miklós Kossuth-díjas színművész volt, akivel 1957-től a színészlegenda 1998 júliusában bekövetkezett haláláig éltek nagy szerelemben. 

Vass Éva 1933. július 23-án született  Budapesten. 1952 és 1954 között az Úttörő Színház, ezt követően a Pécsi Nemzeti Színház, a Petőfi Színház és a Jókai Színház tagja volt. 1957 és 1975 között a Madách Színház társulatának tagjaként állt színpadra. Gábor Miklós 1954-ben szerződött a teátrumhoz, amelynek a színész is 1975-ig volt a tagja. Az 1958. szeptember 19-én bemutatott Figaro házasságában játszottak először együtt: Vass Éva Cherubint, a kis apródot, Gábor Miklós a címszereplőt alakította.

Vass Éva első nagy színpadi sikerét 1957-ben, az Anna Frank naplójában alakította, amit a hatvanas években olyan előadásai következtek, mint a Pillantás a hídról és A vágy villamosa.  Gábor Miklóssal a Figaro házassága után Bródy Sándor Medikusok című darabjában szerepelt együtt (Gábor Miklós  később többször emlegette feleségét darabbeli nevén, Rizaként, majd emlékezeteset alakítottak együtt a  Hamletben és a Tanner John házasságában, valamint Szerb Antal Ex című vígjátékában és az Egy szerelem három éjszakája című darabban is.  

1975 és 1978 között Katona József Színházban játszott. 1978 és 1983 között a Várszínház, 1983 és 1991 között pedig a Nemzeti Színház tagja volt. 1994-ben a Budapesti Kamaraszínház tagja lett. Vass Éva Gábor Miklós halála után, 1998-ban végleg visszavonult a színpadtól.

Gábor Mikós és Vass Éva 1963-ban, Leonhard Frank Karl és Anna című színművének rádióváltozatában.

Első filmes szerepe az 1953-ban készült Rákóczi hadnagya című filmben volt, ahol Bíró Annát alakította. Ezt követően láthattuk többek között a Hangyaboly, a Hideg napok, a Két emelet boldogság, a Színes tintákról álmodom vagy a Szamba.

Vass Éva 1963-ban Gábor Andor Doktor Senki című művének rádiójáték változatában.

1958-ban és 1963-ban Jászai Mari-, 1993-ban Balázs Béla-, 1999-ben Déryné-díjjal tüntették ki. 1983-ban a érdemes, 1988-ban kiváló művész díjjal tüntették ki. 2000-ben megalapította a Gábor Miklós-díjat.

Vass Évával az utolsó interjút a Dobszerda című műsorba Váradi Júlia a kórházban készítette. 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!