Egy táncoslány miatt alakult ki a vita - mondja az Operettszínház sztárja.



Mészáros Árpád Zsolt egy kollégájával is vitába keveredett, a konfliktusnak azonban az életét is köszönheti, emlékezett vissza a HOT! magazinnak.

A színész csupán 22 esztendős volt, amikor a Rémségek kicsiny boltja című színdarab próbáján belekötött az egyik kollégája. A férfi szerelemféltésből lökte le őt a színpadról.

- Ez az incidens nem arról szólt, hogy a tehetségemre volt féltékeny az úriember - akivel azóta egyébként nagyon jóban vagyunk -, hanem egy táncoslány miatt volt a balhé. Azért lettünk barátok, mert tulajdonképpen megmentette az életemet. Ha a baleset kapcsán nem derül ki, hogy van bennem egy hatcentis daganat, akkor már nem élnék - magyarázta.

A népszerű színész a lengőbordájára esett, ami megszúrta a veséjét, emiatt bevérzése lett. Először arra gyanakodtak, hogy veseköve lehet, de a vizsgálat során kiderült, hogy rákos. A rosszindulatú daganatot másfél héttel később műtötték ki. Szerencsére a színész sikeresen felépült, ráadásul ezután kezdett el énekelni.

- Hittem a zene gyógyító erejében, onnantól kezdve kezdtem el énektanárhoz járni - emlékezett vissza a sztár, aki számtalan musicalben szerepelt, emellett zenei albumokat is kiadott. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!