Vélhetően a hőség viselte meg a 81 éves énekest.



Megijesztette a rajongóit Korda György. A Siófok Plázson rosszul lett a 81 éves énekes. 'Úgy tűnt, nehezen viseli a hőséget, pedig isteni műsort adtak Klárikával. Az énekes már koncert közben fáradtnak és dekoncentráltnak tűnt' – mesélte a Borsnak az egyik jelenlévő.

Megkerestük Korda Györgyöt, aki elárulta, hogy megviselte a hirtelen jött meleg. Az énekes ráadásul egy sátorszínpadon adott élő koncertet. 'Szakmámból adódóan jól bírjuk a színpadi meleget, hiszen az elmúlt években már hozzászoktam ahhoz, hogy a lámpák miatt elképesztő hőség uralkodik a színpadon. Mostanában igyekeznek minket hűteni a színpadon, ami bizony nekem nem a legjobb. Ettől rosszul érzem magam, mivel hirtelen megcsap a hideg, és ez igen kellemetlen. Ez meg tudja szédíteni az embert, nem beszélve arról, hogy a torkomnak és a hangomnak sem tesz túl jót – panaszolta az énekes, aki a koncertje közepén eltűnt a színpadról.'

'Egy másfél órás koncert valóban embert próbáló, ezért most elárulok egy igazi titkot: mostanában lemegy fél óra a koncertből és utána én eltűnök pár számra, mert muszáj, hogy kipihenjem magam. Ilyenkor bedobom a csodafegyveremet, Klárikát. Ő egy kislány energikusságával énekel el addig pár dalt, amíg én iszom egy picit, ülök, pihenek. Mikor már jobban érzem ma­gam, visszatérek a színpadra, mintha mi sem történt volna. Az én koromban már rá kell készülni egy-egy hétvégére, a koncertek előtti napon szó szerint semmit sem csinálunk Klárikával – osztotta meg eltűnésének okát Korda.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!