Erre senki sem számított!



Megszünteti a kormány a lakástakarékpénztári konstrukciók állami támogatását – derül ki abból a módosító javaslatból, amit a fideszes Bánki Erik egyéni indítványként nyújtott be a parlamentnek. 

125 igen, 49 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül az Országgyűlés már ma el is fogadta a lakás-takarékpénztárak (ltp) állami támogatásának megvonásáról szóló javaslatot, amelyet a fideszes Bánki Erik tegnap nyújtott be, és kivételes eljárásban tárgyalták. 

Az új szabály indoklása szerint a 20 éve működő lakástakarék-konstrukció állami támogatása nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szöveg szerint idén több mint 70 milliárd forintra rúghat már összesen a lakástakarékokra adott állami támogatás mértéke, és 2010 óta a négy lakástakarék-pénztári szolgáltató közel 60 milliárd forint extraprofitot realizált.

A törvény visszamenőlegesen nem lesz érvényes, tehát a már megkötött szerződésekre kifizetik az állami támogatást, de a hatályba lépéstől számítva viszont nem lesz értelme lakástakarékot kötni, hiszen ebben a konstrukcióban éppen az volt a jó biznisz, hogy az állam hozzátett 30 százalékot a lakáscélú megtakarításhoz. Akinek már meglévő szerződése van, az a módosító értelmében csak úgy hosszabbíthatja meg a megtakarítási periódusát (4 évesről 10 évesre), hogy a meghosszabbított időre már nem jár az állami támogatás.

A piacon négyen dolgoztak (Fundamenta, OTP, Erste, Aegon), de valójában méretre az első kettő emelkedett ki. Most ezek a cégek fokozatosan leépülhetnek, új értékesítés nélkül már nincs szükség a 4000 értékesítőre, és a vég felé haladó cégeknél aligha lesz nagy élmény dolgozni.

A 22 év alatt nagyságrendileg 4 millió lakástakarékpénztári szerződés született, a lakosság hatoda vett ilyet.

Az ltp-nek nem az volt az eredeti célja, hogy minél több új lakás legyen, hanem abból nagyrészt felújításokat végeztek, használt lakásokat vettek, hitelt törlesztettek, de emellett persze új lakások is épültek.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!