2016. november 9-én jelent meg egy híradás a Heves Megyei Hírlapban, hogy megtalálták a Százrejtekűt. Ezt a – minden bizonnyal még a középkorban – riolittufába faragott soktermes sziklahelyiséget már eddig is sokan keresték Andornaktálya határában, mindezidáig sikertelenül.
Nos, igazából nem kellett megtalálni, mert eddig is tudtuk, hogy hol van a Százrejtekű (amit napjainkban rendre összetévesztettek az andornaki határban hozzá közel lévő Kőhodály nevű sziklahelyiséggel).
A bükkaljai kőkultúra kétségkívül egyik legkülönlegesebb „pincéje” a Százrejtekű. A középkorinak tekinthető pince (a néphagyomány szerint „még a törökök idejében vágták”) és a közeli Kőhodály egykor uradalmi, esetleg dézsmapince volt, melyek funkciója az évszázadok során többször megváltozhatott.
Alaprajzuk és tipológiai jellemzőik azonban egy másféle rendeltetést sejtetnek.
Bakó Ferenc tanulmánya szerint a Százrejtekű „borházából” (a bejárati teremből) jobbra és balra egy-egy mélyebben fekvő, kisebb helyiség nyílik. A felszakadt bejárattal szemben lévő falon egy nagyobb méretű ajtónyílás mögött három, egymásba nyíló helyiség található. Ezekből további ágak, termek nyílnak. A középsőhöz és a borház jobboldali helyiségéhez egy-egy mélyebb szinten lévő kamraszerű cella csatlakozik lépcsőzött lejárattal.
Tanulmányában a Kőhodályt is bemutatja a néprajzkutató. A szálkőzetből kifaragott két pillérrel tagolt „borházból” több helyiség nyílik, melyeket azonban elfalaztak. A Kőhodályt egy régebbi sziklahelyiségből valamelyik földbirtokos Mocsáry alakíttatta ki, ágait elfalaztatta, mert birkákat tartottak benne.
Fotók: Baráz Csaba Forrás
► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
