Isteni szerencse, hogy Veronika elolvasta, és így megmenthette kisfiát.



Minden szülő rémálmát élte át Szummer Veronika, aki most minden szülőt figyelmeztetni akar!

A gyerekek szeretnek minden kipróbálni, de ez nem mindig jár balesetmentesen, éppen ezért nagyon oda kell figyelni rájuk, és még így sem kizárt, hogy nem történik meg a baj. Így járt Szummer Veronika is, aki sok szülő rémálmát élte át, szerencsére az ő esetében szerencsésen végződött a baleset, de ezt egy másik tragédiának “köszönheti”.

“3 nappal ezelőtt a kislányom lenyelte egy gomb elemet. Amit én nem láttam csak a reakcióiból vettem észre (bár akkor még nem jöttem rá, hogy lenyelte) pár perccel később egy második gomb elemet szedtem ki a szájából és akkor jöttem rá, hogy 2 darab volt az asztal közepén és amíg én nem láttam a kislányom felmászott a székre, onnét az asztalra és leszedte. A kislányom életét egy másik anyuka posztja mentette meg.” – írja Veronika Facebook-bejegyzésében.

“Kb 3 hónapja egy anyuka írta egy oldalon, hogy a 2 éves kisfia meghalt, miután rosszul lett. Bevittek a kórházba és meghalt. Akkor nem tudták mi okozta a halálát, de a boncolás során kiderült, hogy lenyelte egy gomb elemet, amit a kicsi kis ujjacskáival kiszedett az egyik játékból. Az anyuka észre sem vette és így nem tudott rajta segíteni. De kiposztolta, hogy más gyerekével ilyen ne forduljon elő. Miután én nem találtam meg a második elemet 20 perc keresés után beindultam vele a kórházba.” – teszi hozzá a nő.

A kórházban végül kiderült, hogy a gyerek valóban lenyelte az elemet, az ügyeletes doktornő azonnali műtétet javasolt, mert a gyomorsav reakcióba lép az elemmel és a bomlás során a mérgező anyagok megölik a gyermeket.

“A lenyeléstől számítva 5 órába telt (hozzáteszem, a doktornő hatalmas erőkkel próbálkozott megszervezni a “műtétet”), mire sikerült eltávolítani belőle az elemet. Szerencsére endoszkópos eltávolítással sikerül megszabadulni tőle. Akkor már elindultak a folyamatok és a sav hatására már bugyogott a pocakjában az elem. (ezt szó szerint a doktornő mondta)” – írja az anyuka, aki végtelenül hálás az orvosnak.

“Mi szerencsések voltunk mert semmit nem sértett meg a nyálkahártya is épp maradt. A beavatkozás után azt mondták hogy kritikus állapotban volt. Hozzáteszem a kislányom a beavatkozás előtt 10 perccel még rohangált vidám volt semmi észrevehető jele nem volt annak, hogy pár óra múlva végzetes lehetett volna a benne lévő elem” – írja Veronika.

Kérek minden anyukát, ha csak halvány esély is van arra, hogy így jártak azonnal kórházba kell vinni a gyermeket! Az én kislányom azért él, mert egy másik anyuka figyelmeztetett! Ha másra hallgatok már nem élne! A fénykép magáért beszél az egyiket a szájából szedtem ki, a másikat az az orvos a pocakjából. 5 óra alatt ilyen lett. Nincs idő várni azonnal cselekedni kell! – zárja sorait Szummer Veronika.

Ne görgess tovább! Arra kérek minden anyukát hogy olvassa el! (negatívan kommenteket nem kérek!!!) 3nappal ezelőtt a…

Posted by Szummer Veronika on Saturday, November 3, 2018

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!