Közös gyertyagyújtással emlékeznek az ifjú focista Márkra.



Egy évig küzdött a rákkal az ifjú focista, de végül a gyilkos kór legyőzte Márkot. Közös gyertyagyújtással emlékeznek rá, egész Újfehértó gyászol.

Sokan sokáig reménykedtek, hogy a 12 éves Lakatos Márknak sikerül felülkerekednie rákbetegségén, amivel egy évvel ezelőtt diagnosztizálták. A fiú az újfehértói U14-es focicsapat játékosa volt, a csapat edzője megrendülten nyilatkozott Márk haláláról:

„Amikor két hónapja az orvossal beszéltem, biztatott, hogy minden rendben lesz. Hozzátette, hogy mindez nagyon hosszú folyamat lesz, de legalább élt a remény. Október végén belázasodott, amit itthon nem tudtak lehúzni, Budapestre szállították, de ott is csak ideiglenesen sikerült csillapítani a fájdalmát. Újabb vizsgálatok után közölték, hogy áttétes lett a daganat, a kis testén teljesen elterjedt a kór. Már nem lehetett megmenteni. Haza sem engedték, hétfőn reggel pedig feladta a harcot. Szegény, nagy haláltusát vívott, az utolsó pillanatig küzdött, nem akart elmenni.”

A fiatal játékosról a Nyíregyháza Spartacusnál is megemlékeznek, közös gyertyagyújtást tartanak a stadionban.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!