Az anya szerint megvédhették volna a fiát, az intézet szerint ők nem hibásak. 



Egy 17 éves fiú egy 11 éves társát erőszakolta meg a tarhosi gyermekotthonban. A kisfiú erős gyógyszereket kapott, amitől kábult volt, ezt használhatta ki a támadója, mikor éjszaka bement hozzá.

Az áldozat édesanyja elmondta, hogy a gyereke a pszichiátrián volt, ahol viselkedési zavarára kapott gyógyszereket. Ettől kábult, és sokat alszik.

Az intézményből hívták fel az anyát, akinek - először másról kezdtek beszélni - végül elmondták, hogy mi történt. A nő azonnal a gyerekéhez rohant. Úgy véli, hogy a gondozók megvédhették volna a gyerekét, ha jobban odafigyelnek. Az intézet dolgozói szerint ők nem tehetnek az esetről, ők csak annyit hallottak, hogy a szobában zuhanyoztak.

A támadóról úgy tudni, hogy nemrég került az intézetbe, korábban Debrecenben volt. A rendőrség eljárást indított, a 17 éves fiút pedig letartóztatták. Az intézet belső vizsgálatot indított.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!