A betegek nem akarja elhinni.



Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le egy 74 éves férfit. Az RTL Klub információi szerint egy nógrád megyei háziorvos a gyanúsított.

A férfinél a rendőrök még februárban tartottak kutatást otthonában és a munkahelyén egy egészen más ügyben, ám a számítógépeken és a telefonján pornográf felvételeket ia találtak. Volt, amit – a gyanú szerint – ő maga készített.

Az RTL Híradója úgy tudja, eredetileg egy másik ügy miatt keresték fel a rendőrök az orvost, korábban közirathamisítással gyanúsították, vizsgálat nélkül írhatott fel nyugtatókat. Facebook-oldalán akkor azt írta az orvos, hogy a rendőrség jogtalanul lefoglalta a számítógép-rendszerüket, ezért nem tudják ellátni betegeiket.

A korábbi ügy miatt a balassagyarmati önkormányzat féléves felmondási idővel szerződést bontott a háziorvossal, szerződésszegéssel indokolták a döntést.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!