Sokak szerint neki köszönhető a Fidesz győzelme.



72 éves korában tüdőrákban hunyt el Arthur Finkelstein amerikai kampánytanácsadó, aki a kétezres évek végétől a Fidesz több kampányát is győzelemre segítette.
Orbán Viktor korábban „nagyon kiváló és elismert″ szakembernek nevezte Finkelsteint, aki elsősorban a negatív, az ellenfelet lejárató kampánytechnikák mestereként hírhedt.

Finkelstein még az USA-ban is nagy feltűnést keltett azzal, hogy konzervatív politikai tanácsadói múltja ellenére 2005-ben polgári házassággal legalizálta több évtizedes homoszexuális kapcsolatát, és a két férfi két kislányt is örökbefogadott.

Finkelstein és munkatársa Birnbaum 2008 óta dolgozik a Fidesznek. Birnbaum cége, a GEB International honlapja szerint már dolgoztak a 2008-as népszavazási kampány és az azóta lezajlott önkormányzati és országgyűlési választásokban is. Tevékenységük nem korlátozódik kizárólag kampányidőszakokra, hiszen Finkelstein és Birnbaum pár hetente ellátogattak Budapestre. Ilyenkor csoportos foglalkozásokat is tartottak a Fidesz kommunikációjában kulcsszerepet játszó vezető politikusainak.

E tevékenység nem publikus, sőt az erre vonatkozó újságírói kérdésekre is rendre elutasító válasz jön. Lázár Jánosnak sincs semmilyen információja arról, hogy akár Orbánnak, akár bárkinek a Fideszben köze lenne az amerikai tanácsadókhoz.

A tanácsadó cég ezt nem így tudja. A GEB International weboldalán az olvasható, hogy 2008-ban, még az ellenzéki időszak alatt jött létre a kapcsolat a Fidesszel. 2010-ben pedig, miközben a régióban bedolgoztak a cseh ODS, és Petr Necas győztes kampányába, Budapesten is a GEB „csapatának stratégiai szolgáltatásit használták, és segítségükkel Orbán Viktor megszerezte a miniszterelnöki posztot, pártja pedig a parlament kétharmados többségét”. A GEB nyitóoldalán Magyarországgal kapcsolatban országgyűlési és önkormányzati választásokat, valamint népszavazásokat is felsorolnak azok között a nemzetközi választási események között, amelyekhez közük volt.
A honlap egyik nyitóképe is ezt támasztja alá.

Úgy tudni, hogy az utóbbi időben már nem a Fidesz áll közvetlen kapcsolatban a tanácsadókkal, hanem az éves szinten milliárdos kormányzati tanácsadói szerződéssel dolgozó Századvég-csoport és Habony Árpád, a miniszterelnök belső tanácsadója.

Részlet a  GEB International oldaláról

In 2003, Birnbaum went into partnership with legendary American conservative political consultant Arthur Finkelstein to create an international political consulting firm.

Since then, the two have consulted and managed campaigns throughout Europe and the Middle East. They are credited with having elected Prime Minister of Israel Ariel Sharon, Chancellor of Austria Alfred Gussenbauer, Prime Minister of Bulgaria Sergey Stanishev, Prime Minister of  Romania Colin Taricaneau, Prime Minister of Kosovo Hashim Thaci, and President of Serbia Boris Tadic. In 2008, they helped elect Nir Barkat as Mayor of Jerusalem, and in 2009 they helped Avigdor Lieberman’s Yisrael Beiteinu party become the 3rd largest party in Israel – a position of strength which resulted in Mr. Lieberman’s ascension to the position of Foreign Minister in Prime Minister Netanyahu’s cabinet.

During the summer of 2010, Birnbaum and Finkelstein helped engineer the victory for the ODS party in the Czech Republic helping to elect the new Prime Minister, Peter Necas.  Also in 2010, the team’s strategic services were used by the Fidesz party in Hungary which helped Viktor Orban become Prime Minister and gave his party a two-thirds majority in the parliament.  

Forrás: IndexWashingtonpost

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!