Köret és sült egyszerre készült! isteni finom!



A sült csirke zöldséggel egy klasszikus étel, kicsik és nagyok kedvence! 
Hozzávalók,:

  •     1 kg káposzta,
  •     600 g csirkecomb,
  •     1 sárgarépa,
  •     1 hagyma,
  •     4 evőkanál olaj,
  •     fél teáskanál csirkehúshoz való fűszerkeverék,
  •     1/2 teáskanál só,
  •     2 gerezd fokhagyma,
  •     20 g vaj,
  •     2 db babérlevél,
  •     őrölt fekete bors,
  •     zöldpetrezselyem ízlés szerint.

Mossuk meg a csirkecombokat, töröljük szárazra papírtörlővel, majd rakjuk bele egy tálba. Sózzuk, fűszerezzük és tegyük rá a zúzott fokhagymát is, majd öntsünk rá 2 evőkanál olajat és keverjük össze.

A hagymát és a répát tisztítsuk meg. A hagymát vágjuk apró kockára, a répát pedig reszeljük le. A káposzta szeleteljük apróra.  Egy tálban keverjük össze a répát és a káposztát, sózzuk, borsozzuk, majd tegyünk rá 2 evőkanál olajat és keverjük össze. Rakjuk bele a káposztát és a répát sütőzacskóba, helyezzük rá a csirkecombokat, a kisebb kockákra vágott vajat és a babérlevelet tegyük mellé. Kössük be a sütőzacskót, tegyük egy tepsibe, majd szurkáljuk meg villával néhány helyen.

200 fokra előmelegített sütőben süssük 40-45 percet. Amikor elkészült vágjuk ki a zacskót úgy, hogy a húst teljesen kitakarjuk, majd tegyük vissza még 10 percre a sütőbe, hogy megpiruljon. Tálaláskor szórjuk meg apróra vágott zöldpetrezselyemmel. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!