Jobb mint a bolti, ráadásul sok lesz belőle!



Hozzávalók:

  • 6 tojás
  • 6 evőkanál cukor
  • 6 evőkanál víz
  • 6 evőkanál liszt
  • 1 tasak sütőpor
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 2 evőkanál olaj

A krémhez:

  • 7 dl habtejszín
  • 10 dkg porcukor
  • 1 teáskanál vaníliaaroma
  • 2 dkg zselatin

A középső csokoládés réteghez:

  • 16 dkg tejcsokoládé
  • 6 dkg vaj

A tetejére:

  • 20 dkg étcsokoládé
  • 1 teáskanál vaj

A tojásfehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját kikavarjuk a cukorral, a vizet és az olajat is beletesszük, majd a kakaót, a lisztet és a sütőport is. A masszához keverjük a habot és két papírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát. 180 fokos sütőben nagyjából 15 perc alatt megsütjük. A lapokat hagyjuk kihűlni.

Megcsináljuk a krémet: a habot felverjük, hozzáadjuk a porcukrot és az aromát. A zselatin az előírás szerint kevés vízben feloldjuk, majd a habhoz kavarjuk.

Az egyik kihűlt lapra kenjük a krém felét. Közben megcsináljuk a középső csokis réteget: a csokoládét a vajjal felolvasztjuk és amikor kihűlt, a tejszínes krémre kenjük.

10 percre hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen a csokoládé. A krém másik felével beborítjuk, majd befedjük a második lappal. Az étcsokoládét a vajjal felolvasztjuk és a tetejére kenjük, majd legalább 2 órára hűtőbe tesszük. Forrás

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!