Az EP képviselői a nemek közötti egyenlőséget is fontosnak tartják, ezért szorgalmazzák, hogy a női és férfi jelöltek felváltva kövessék egymást a listán.



Az Európai Parlament képviselői az európai uniós választási szabályok teljes átdolgozását indítványozó jogalkotási jelentést fogadtak el, amelynek célja, hogy egységes európai választássá alakítsa a most 27 eltérő rendszer szerint zajló európai parlamenti választásokat.

A képviselők által javasolt rendszerben minden választópolgárnak két szavazata lenne: az egyikkel a nemzeti választókerületeken belül választanának képviselőt az Európai Parlamentbe, a másikkal pedig további 28 mandátum sorsáról döntenének egy közös uniós választókerületen belül. Az uniós választókerület listáin kötelező földrajzi képviselet biztosítaná, hogy a kisebb tagállamok se kerülhessenek versenyhátrányba a nagyobb tagállamokkal szemben. A javaslat szerint a páneurópai listákra európai választási formációk, például nemzeti politikai pártok és/vagy országos választói szövetségek koalíciói, illetve európai politikai pártok állíthatnának jelöltet.

Az EP képviselői a nemek közötti egyenlőséget is fontosnak tartják, ezért szorgalmazzák az úgynevezett cipzár-elv alkalmazását - mely szerint a női és férfi jelöltek felváltva követik egymást a listán - vagy a kötelező kvóták bevezetését.

Az uniós parlament továbbá azt szeretné elérni, hogy a szavazás minden országban május 9-én legyen, és a választók a csúcsjelölti rendszer keretében, páneurópai listán szavazhassanak az Európai Bizottság elnökére is. A választási folyamat felügyeletéről és az új szabályok betartatásáról egy európai választási hatóság gondoskodna.

Trócsányi László, a Fidesz EP-képviselője úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz EP-delegációja nem tudja teljes mértékig támogatni az új elképzeléseket. Véleménye szerint nem egy átgondolt javaslatról van szó, hiszen az EP csak 28 képviselő vonatkozásában, kísérleti jelleggel vezetné be a transznacionális listát. A politikai pártok feletti ideológiai ellenőrzésre is feljogosított Európai Választási Hatóság léte pedig az uniós bürokráciát erősítené, és a demokráciát veszélyeztetné.

Vannak azonban üdvözlendő elemek a jelentésben - pl. a nemzeti kisebbségek megfelelően képviselete, valamint a fogyatékkal élők választásokon való részvételével kapcsolatos akadályok leépítése - mondta Trócsányi László.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!