Tudták, hogy nagyon beteg, de senki nem számított arra, hogy ilyen hirtelen távozik.



Tahi Tóth László halálhíre mindenkit  mélyen lesújtott. A 74 éves Kos­suth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészről tudták, hogy nagyon beteg, de senki nem számított arra, hogy ilyen hirtelen távozik.

Tahi Tóth utoljára tavaly december 27-én, az Óz, a csodák csodája századik előadásán lépett színpadra a Vígszínházban. Kollégája és barátja, Lukács Sándor így emlékszik vissza:

– Ott még minden rendben volt. Kicsit lassúbb volt ugyan a mozgása, de nem volt sem szöveg-, sem más jellegű problémája. Azért a színpad mögött vigyáztunk rá, belekaroltunk, támogattuk. Laci tökéletes alakítást nyújtott, ezért is volt meglepő, hogy utána már egészségi állapota nem tette lehetővé a színpadra lépést – mesélte Lukács, aki ezek után már csak telefonon beszélhetett barátjával, többé nem találkoztak.

Tahi Tóth László egy éve a színpadon lett rosszul, életmentő agyműtétet hajtottak végre rajta, de hosszas rehabilitáció után vissza tudott tért a színpadra. Úgy tűnt, felépült, ám testvére a közösségi oldalán azt írta, kiújult a betegsége.

„Szegény Laci nagyon gyorsan elment. December 27-én még játszott a Vígszínházban, 28-án a CT kimutatta, hogy egy évvel a műtét után kiújult a baj... Azóta nem telt el két hónap....Isten nyugosztalja” – írta Tahi-Tóth Gábor. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!