A rajongókat arra kérik, hogy imádkozzanak érte.



A soul királynője, a 76 éves Aretha Franklin valószínűleg nem lesz már sokáig köztünk, legalábbis a családja már felkészült a legrosszabbra. A Showbiz 411 oldalnak jelentették be, hogy Arethának már nem sok van hátra, ezért kérik a rajongókat, hogy imádkozzanak érte.

Az énekesnő évek óta betegséggel küzd, koncertjeit is többször lemondta az egészségügyi állapotára hivatkozva, azt viszont sohasem árulta el, mit diagnosztizáltak nála az orvosok. Mivel korábban kórosan elhízott volt, valószínűleg ez is közrejátszott a betegség kialakulásában.

2017-ben bejelentette, hogy végleg visszavonul - a tavalyi év volt az utolsó, amikor még láthatták őt a rajongók. Egy detroiti rádióinterjú során közölte, hogy dalokat még vesz fel a jövőben, de koncertezni már nem fog.

Az utolsó nyilvános fotók Elton John AIDS-alapítványának gálaestjén készültek róla.
Aretha Franklinnek olyan számokat köszönhetünk, mint a Respect, a Natural Woman vagy az I Say a Little Prayer.

Élete során összesen 18 Grammy-díjat szerzett, és ő volt az első női előadó, akit beválasztottak a Rock & Roll Hírességek Csarnokába. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!