"Az anyagiakat tudjuk rendezni, Angelika?" - mit léphet a beteg, ha százezreket követel az orvos?



Elsőfokon két év letöltendőt kapott egy ortopédsebész, aki minimum 9 betegétől pénzt követelt ki az ellátás után. Az elmúlt években néhány ilyen ügy jutott bíróság elé, volt, ahol a szülésért 150 ezret kérő orvos pártízezres büntetéssel megúszta a végén. A betegnek nem egyszerű bizonyítani igazát, az esetek elenyésző részében születik feljelentés.

Bár nem precedensértékű, de azért elég ritka, hogy végrehajtandó börtönbüntetést kapjon elsőfokon egy orvos vesztegetés – vagyis a műtétért vagy egyéb beavatkozásért előre vagy utólag kikövetelt pénz - miatt. A szóhasználat fontos: a hálapénz utólagos elfogadása – amennyiben azt a beteg önként és valóban hálából adja, nem bűncselekmény, pénzt KÉRNI, vagy akár csak utalás szinten fizetséghez kötni az amúgy OEP által finanszírozott ellátást viszont az.

A Péterfy Sándor utcai kórház egykori ortopéd sebészét, Sz.-t egy nyílt levél buktatta le még 2013-ban, miután az orvos kevesellte azt a 10 ezer forintot, amit a szilánkosra tört sarkú férfi, Kathy Attila a műtét után hálából átadott.

„Akinek búvárkodni van pénze, annak legyen műtétre is, ezt a pénzt a cimborámmal 5 perc alatt eliszom. Úgyis visszajön még varratszedésre, gondolja át addig”

- idézte fel még 2013-ban a beszélgetést Kathy a Blikknek. Esetét a főnöke hozta nyilvánosságra, a nyílt levelet – amelyet azóta eltávolított Facebook-oldaláról, elküldte a kórház vezetésének is.

„Az előre kikövetelt hálapénz esetét egyértelműen elítélendőnek tartjuk, magát a paraszolvencia kérdését is úgy ítéljük meg, hogy jó lenne mielőbb a múlt eseményei közé sorolni” - írta megkeresésünkre a Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatója, Sásdi Antal. A fegyelmi eljárás során meghallgatták Kathyt is, aki a Blikknek akkor azt mondta, az orvos a meghallgatás előtt fölhívta, és többször is bocsánatot kért, állítása szerint csak a feszültséget szerette volna oldani. Kathytól a meghallgatásán azt kérdezték, megelégedne-e azzal, hogy az orvos nyilvánosan bocsánatot kér tőle, mire ő azt mondta, „nem az a kérdés, én mivel érem be, hanem hogy a kórház mivel éri be, illetve az orvosok. Arról nem is beszélve, hogy mi van a rengeteg volt és leendő beteggel.”

Azt nem tudni, mikor és kinek a kezdeményezésére indult rendőrségi eljárás, annyi biztos, 2015. novemberében már javában folyt a nyomozás, az év végén emelt vádat az ügyészség. Az orvost kilenc rendbeli vesztegetés elfogadása miatt ítélte el a bíróság elsőfokon.

Az ügyészségi közlemény szerint volt olyan beteg, akivel előre közölte, hogy mennyibe fog kerülni a műtét, másnál a műtét után határozta meg, hogy mennyit tart elfogadhatónak a beavatkozásért. Egyes esetekben a vádlott alkudozott a honoráriumként elvárt összegről, de előfordult olyan is, hogy részletfizetést ajánlott a betegnek. Az ortopédsebész 2 év letöltendő börtönbüntetést kapott, a vád és védelem is fellebbezett. Kathy az ítélet után már nem akart nyilatkozni, hiába kerestük mi is.

Azt nem tudtuk meg sem a rendőrségtől sem az ügyészségtől, hogy pontosan mi alapján tudtak vádat emelni az orvos ellen – vagyis hogyan látták bizonyítottnak, hogy a sértettek igazat mondanak -, annyi támpontot kaptunk, hogy a kilenc sértett végig következetes volt, ez elég volt a bíróságnak is.

Angelika és más nők

A Csolnoky Ferenc kórház egykori nőgyógyászát – aki ráadásul daganatos betegektől kért pénzt a beavatkozásokért – egy hangfelvétellel buktatta le az egyik betege.

„Az anyagiakat tudjuk rendezni, Angelika?” – hangzott az onkológus-nőgyógyász kérdése az egyik vizsgálat alatt (a beszélgetés részlete az RTL Klub Híradójában is megjelent). A nő azután ment egy diktafonnal felvértezve az orvoshoz, hogy az az előző alkalommal kevesellte az 50 ezer forintot. A lezárt borítékot a nő orra előtt fölbontotta, majd közölte, ő 150 ezres kategória. A nő nem fizette ki a fennmaradó összeget, hanem feljelentést tett a rendőrségen.

Az orvos ügyvédje azzal érvelt, a beszélgetésen nem a hálapénzről volt szó, a doktor aziránt érdeklődött, a nő be tudta-e fizetni a nyaralását.

Az eljárás során kiderült, nem Angelika az egyetlen, akitől pénzt kért az orvos, a tudósítások szerint előfordult olyan eset is, mikor a doktor közölte a beteg férjével, hogy nem sikerült minden káros szövetet eltávolítani, ezért a nő nem fog felépülni. Ennek ellenére eltette a 150 ezer forintot. Az a nő nem sokkal később meghalt.

Az orvos elsőfokon 3,5 éves letöltendő börtönbüntetést kapott 2016-ban 10 eset miatt, amelyet a másodfok 2 év felfüggesztett börtönre enyhítette, ráadásul eltörölte a 4 éves orvosi eltiltását is, arra hivatkozva, hogy ugyan bűnösségéhez nem fér kétség, társadalmi érdek, hogy tovább dolgozzon. 1 milliót koboztak el tőle. Orvosok nyomására a Magyar Orvosi Kamara etikai vizsgálatot indított, a doktort fél évre tiltották el a praktizálástól (a Kamara nem mindig ilyen serény, 2016-ban a budapesti szervezete egy eljárást sem indított, és ez is csak hosszú pereskedés után derült ki). Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!