Hozzávalók:

  • 0,5 kg sertéscomb
  • 1 kg krumpli
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 1 kiskanál majoránna
  • 1 kiskanál őrölt pirospaprika
  • 1 kiskanál őrölt bors
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 marék zöldborsó
  • olaj

A sertéshúst kisebb (körülbelül 2X2 centis) kockákra vágjuk, majd olajon megpirítjuk. Miután kicsit zsírjára sült, felöntjük vízzel, és mi ezután adjuk hozzá a fokhagymapréssel szétnyomott fokhagymát és az apróra vágott vöröshagymát. Legtöbbször mások ezt a hússal együtt pirítják le, de így jobban megmarad és intenzívebb a két fajta hagyma íze a végeredményben. Hozzáadjuk a sót ízlés szerint, a borsot, a piros paprikát és a majoránnát, és elkezdjük főzni. Ha elfő a víz, akkor pótoljuk menet közben. Közben a krumplit megpucoljuk és ezt is nagyjából ugyanakkora kockákra vágjuk, mint a húst. Amikor a hús már félig majdnem megpuhult (ez nagyjából 30-40 perc), akkor hozzáadjuk a marék zöldborsót, és tovább főzzük az egészet még 15-20 percig, amíg a hús egészen meg nem puhul. Ekkor már nem pótoljuk a vizet, hanem hagyjuk, hogy elfőjön, és zsírjára pirítjuk a húst. Közben pedig olajban kisütjük a krumplit is, és megsózzuk, majd végül a húst és a krumplit összekeverjük, és így tálaljuk.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!