Sok pénz múlik rajta!



Kedden hozza nyilvánosságra a statisztikai hivatal az augusztusi inflációs adatot, abból kiderül, mennyi plusz járandóságot kaphatnak novemberben a nyugdíjasok.
Amennyiben a gazdaság gyorsabban növekszik 3,5 százaléknál, illetve a fogyasztói árak meghaladják az év eleji nyugdíjemelés mértékét, az állam prémiumot és kiegészítést fizet az arra jogosultaknak, amely novemberben érkezik meg a szokásos nyugdíjjal együtt - írja az Mfor.hu.

Az viszont ma derül ki, hogy jár-e, és ha igen, mekkora összegű extra pénz.

A törvény azt mondja ki, hogy az év első nyolc hónapjának tényadatai alapján kell kiszámolni a nyugdíjkiegészítés összegét. Ennek birtokában a kormány ősz derekán, október végén rendelkezik arról, hogy mennyi legyen a rendes nyugdíjon felüli összeg.
Az augusztusi inflációról szóló hivatalos adatot szeptember 11-én, kedden publikálja a Központi Statisztikai Hivatal. Ebből már ki lehet kalkulálni az egész éves várható inflációt.

A jogszabály szerint amennyiben a fogyasztói árak növekedésének mértéke legalább egy százalékponttal meghaladja az év eleji nyugdíjemelés mértékét, akkor visszamenőleges hatállyal kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani.

Ha ennél kisebb az eltérés, akkor novemberben egy összegben kapják meg a különbözetet az idősek.
Amennyiben a nyugdíjas kosár szerint számolt infláció magasabb lenne, akkor ezt kell figyelembe venni, azonban az elmúlt hónapok folyamatai alapján erre nem érdemes számítani.

Ahhoz, hogy az év eleji három százalékos nyugdíjemeléssel szemben legalább egy százalékponttal magasabb legyen az éves infláció, augusztus és december között átlagosan havi 3,6 százalékos inflációra lenne szükség, ezt viszont nem tartják valószínűnek a szakértők. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!