Mindenki megkapja.



Orbán Viktor levelet küldött minden nyugdíjasnak, ez áll benne.

„Azért írok Önnek, mert a magyar gazdaság 2019-ben is jobban teljesít, így újra minden nyugdíjast kedvezően érintő döntést hoztunk” – olvasható Orbán Viktor levelében, ami eljutott a portálhoz is.

A kormányfő emlékezteti a nyugdíjasokat arra, hogy szeptemberben 9 ezer forintos rezsiutalványt kapnak, amelyet gáz- és villanyszámlák kiegyenlítésére használhatnak fel, majd felidézi, milyen, a nyugdíjasok számára kedvező döntéseket hozott a kormány 2010 óta.

'Egy nemzet vagyunk, ezért úgy gondoljuk, ha sikeres a gazdaság, akkor annak eredményeiből részesülnie kell az idősebb nemzedéknek is! Tisztelettel és megbecsüléssel gondolunk azokra, akiknek a munkája megalapozta a mai eredményeket – írja Orbán Viktor a levelében, végül jó egészséget kíván a nyugdíjasoknak.

A 9000 forintot érő utalványokat tehát nem csak egyszerűen kipostázzák, hanem névre szóló jókívánságok is járnak mellé.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!