A fejéhez tartotta a pisztolyt, és azt mondta: MEGHALSZ!



A helyi televízió megszólaltatta a nyíregyházi gyilkosság szemtanúját, aki bement és megtalálta a családi házban a szerdán lelőtt nőt és a férjét. Biciklivel ment az utcán, amikor látta, hogy egy férfi kerékpárral megáll a háznál, majd bement és ezután két lövés hallatszott.

Először nem tudta mi történhetett, de amikor visszafordult, már hallotta a gyerekek sikoltását, majd az egyik véres lábbal rohant ki hozzá az utcára. Amikor bement a házba, látta a mozdulatlanul fekvő feleséget, és a földön, egy vértócsa közepén fekvő férfit, aki még életben volt.  

A meglőtt férfi vizet kért, elmondta mi történt, és név szerint azt is, hogy ki lőtt rájuk. A férfi elmondta: a támadó a fejéhez tartotta a pisztolyt, és azt kiabálta, hogy „meghalsz”!
A 40 éves nő a helyszínen meghalt, a fejbe lőtt 49 éves férfit megműtötték, és az életéért küzdenek.

A gyilkosságot egy 54 éves román állampolgárságú orvos, Dr. Stamatiu Dan követte el szerelemféltésből, aki a  sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban dolgozik. A lelőtt nő orvoslátogató volt, és innen ismerték egymást.
A házban a támadás idején ott voltak a házaspár hét éves ikergyermekei, akik végignézték a mészárlást. Ők még mindig sokkos állapotban vannak.

ITT MEGNÉZHETI A RIPORTOT

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!