Megállt a vonattal a pusztában, és elballagott...



Fogta magát a Dália IC sofőrje, és mint aki jól végezte dolgát, megállt a vonattal a pusztában, és elballagott, mert lejárt a munkaideje. A Bors olvasója értesítette lapot a megdöbbentő esetről, ami péntek reggel történt vele.

Elmondta, hogy a Nyíregyházára tartó intercity eleve késéssel indult reggel a Keleti pályaudvarról. Műszaki hiba állt a dolog hátterében, Pécel és Isaszeg között ugyanis leszakadt a felsővezeték.

Aszódnál pedig a biztosítóberendezés nem működött megfelelően. Ezt ugyan nem sokkal reggel 7 után sikerült megjavítani, de a Budapest–Hatvan–Miskolc–Nyíregyháza vonalon csak délutánra állt helyre a közlekedés.

Persze ez nem vigasztalta azokat az utasokat, akik a „héthúszasra” szálltak fel amit a mozdonyvezető magára hagyott.

Sokan voltak a vonaton, de látszólag mindenki türelmesen várta ki a nagyjából fél órát, amíg szemből megérkezett Füzes­abonyból egy másik sofőr, akivel tovább tudtak menni.

A vonat reggel 9 óra helyett 10 óra 30 perc körül érkezett meg Füzes­abonyba. Ez idő tájban már Nyíregyházára kellett volna befutnia. 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!