Keresik az összefüggéseket!

Csongrád — Alig estek túl az első nagy megrázkódtatáson a csongrádiak a bedrogozott 5 hónapos Melodi halála kapcsán, máris újabb helybélit gyászol a település.

A kislány védőnője, a köztiszteletben álló családanya, V. M. önkezével vetett véget életének – pár nappal azután, hogy kiderült, kábítószer miatt halt meg a baba. Hogy van-e összefüggés a két dráma között, egyelőre nem tudni. Az viszont biztos, hogy az asszony többször járt a családnál, és a helyiek úgy tudják, hogy a napokban hallgatta volna meg a rendőrség a tragédia kapcsán.

Csongrádon mindenki elismeréssel beszélt a védőnőről, akit sokan kiváló és rendkívül lelkiismeretes szakembernek tartottak. Sokak szerint amellett, hogy családi gondok állhattak a háttérben, M. lelkileg nem tudta feldolgozni kis pártfogoltja, Melodi halálát.

– A világ legcsodálatosabb embere volt, családtagként szerettük – mondta a kis Melodi nagymamája. – Rendszeresen járt hozzánk, és örömmel állapította meg, hogy a kislány nagyon szépen fejlődik. Az utóbbi időben azonban többször is beszéltem vele arról, hogy a picinek talán jobb dolga lenne nevelőszülőknél, mert a lányom drogproblémái egyre súlyosbodnak, és ez hatással lehet a gyereknevelésre is. Meg is állapodtunk abban, hogy a lányom kap még egy utolsó esélyt, hogy leszokjon, hiszen a kábítószer-függőségét leszámítva rajongásig szerette a gyermekét – sírta el magát a gyászoló nagymama.

Az 5 hónapos kislány egy szegedi panzióban halt meg. Anyja és annak élettársa vitték oda és eddig tisztázatlan körülmények között drogot adtak be neki, amibe a kislány belehalt. A kicsi anyja jelenleg előzetes letartóztatásban van.

A nagymama szerint lánya cracket fogyasztott. Ez az egyik legerősebb drogfajta. A kábítószeresek a szert felhevítik és belélegzik. Onnan kapta a nevét, hogy hevítés közben roppanó, pattogó hangot ad ki. Forrás

►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!