Energiatakarékos, de az egészséged szempontjából nem jobb, mint a hagyományos villanykörték.



Léteznek bizonyos LED-ek, amelyek már 20 perces használatot követően fejfájást okozhatnak, mivel túl sokat pislákolnak – állítja Arnold Wilkins professzor, a University of Essex munkatársa.

Míg a fluoreszkáló fények 35 százalékkal halványulnak minden felvillanáskor, a LED-fények 100 százalékos halványulást mutatnak, vagyis tulajdonképpen másodpercenként többszázszor ki és be kapcsolnak. A fejfájást a szakember szerint ilyenkor az okozza, hogy a szem mozgáskontrollja összezavarodik, az agynak emiatt keményebben kell dolgoznia. Így aztán ahol LED világítás van, ott a korábbi kutatások szerint kétszer nagyobb az esélye a fejfájásnak.

A hagyományos típusú, halogén villanykörték Nagy-Britanniában jövő szeptembertől betiltásra kerülnek, hasonlóan az egész EU területéhez. Egyes nagy cégek – többek között például az IKEA már kizárólag csak LED-izzókat forgalmaz. A hagyományos villanykörte az elkövetkezendő néhány évben várhatóan teljesen eltűnik majd a háztartásból.

A LED-izzók különösen azok számára okozhatnak gondokat, akik egyébként is hajlamosak a fejfájásra és a migrénre.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!