Ha járod az országot, ezt nem árt tudni. Egészen biztos, hogy erre nem gondoltál!



Aki legalább kettőt eltalál az ötből, az már nagyon tájékozottnak tekintheti magát a bűnügyek és a bűnüldözés terén! Ez a lista megmutatja a legfertőzöttebb vidéki városokat. Nem árt felkészülni, ha idelátogatsz!

Magyarország 5 legveszélyesebb városa, a 2014. évi kimutatások alapján:

Siófok
Az 1000 lakosra jutó bűncselekmények száma 47, és ez a szám a 2013-as évhez képest még nagy javulást is mutat, mert 37%-kal jobb az „eredmény” a korábbi évhez viszonyítva! Nyilván a turizmushoz kapcsolódóan van a legtöbb bűncselekmény.

Miskolc
Az 1000 lakosra jutó bűncselekmények száma 31, de ez az szám is jobb, mint az előző 2013. évi, amikor még 35 volt. Miskolc a második legfertőzöttebb város.

Szekszárd
Nem sokkal maradt le a dobogó második helyéről. Bár a lakosság száma csak 33 ezer, de az ezer lakosra jutó bűncselekmények száma mégis 30 volt 2014-ben.

Budaörs
Itt ugyan 2013-ban az ezer lakosra jutó bűncselekmények száma 33 volt, és 2014-ben ez 28-ra csökkent, de még így is a 4. helyen végzett.

Salgótarján
A 2014-es statisztika alapján az 5. helyre került, mert az 1000 lakosra jutó bűnesetek száma 27 volt.

Ön hányat talált el az ötből?

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!