Gyógyíthatatlan betegség támadta meg Magyarország kedvenc rapperét. Nagyon szorítunk érted!



Döbbenetes vallomást tett Majka: halálfélelme van.

Szívleálláshoz vezethet Majka betegsége. Jól tudja ezt a rapper is, aki emiatt gyakran kap pánikrohamot. Ilyenkor egyedül párja, Dundika képes arra, hogy megnyugtassa a halálfélelemtől rettegő fiatal férfit.

– Szó szerint szívok a szívemmel 2002 óta. Azt a fajta ritmus­zavart, amilyen nekem van, csak szóban tudja gyógyítani az orvostudomány.

Mindig azt mondják: „No problem – ezt pillanatok alatt megoldjuk”! Kétszer feküdtem kés alá vele, de konkrétan semmi nem változott – fejtette ki Facebook-oldalán Majka, majd folytatta: – Amikor arról olvasok, ki hogyan hal meg a pályán vagy fiatalon otthon, konkrétan átélem az eseményeket – számolt be érzéseiről.-írta meg a Bors.hu

– Nálam 2001 szeptemberében diagnosztizálták a szívritmuszavart. Sokszor úgy éreztem, hogy három percen belül meg fogok halni, aztán az orvosok megnyugtattak és rendbe tették a lelkem – mondta el már mosolyogva Majka. – Ez egyébként nem egy könnyen diagnosztizálható betegség. Az én életemből öt évet vett el az, hogy végre kimutasson valamit az EKG, hiszen nem minden pillanatban lép fel a pitvarfibrilláció. Ez a néhány év rettegésben telt el, ugyanis édesapám is nagyon fiatalon halt meg, 45 évesen kapott infarktust. Az ő halála után fél évvel jelentkeztek az én tüneteim – mesélte Majka, akinek ez a néhány év és az ezt követő problémák pánikrohamokat okoztak.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!