Újabb döbbenetes részlet derült ki a pedofil tatabányai hitoktatóról.



A 41 éves tatabányai hitoktatót tavaly nyáron tartóztatták le, miután tanóráján egy kilenc- és egy hétesztendős kislánnyal akart fajtalankodni.

A Bors szerint most 18 évnél fiatalabbakról készült pornográf felvételeket találtak a hitoktató mobiltelefonján, laptopján. A Komárom-Esztergom Megyei Fő­ügyészség helyettes szóvivője a lappal közölte: az eddigi gyanúsítás – a kétrendbeli, aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése 18. életévét be nem töltött személy sérelmé­re – kiegészült a gyermekpor­nográfiával is. 

A pedofil azután lehetett hitoktató egy általános iskolában, hogy korábban börtönben ült, mert alig hatéves nevelt fiát használta beteges vágyai kiélésére. Az immár 22 éves fiatalember most azt mondta: ő nem lepődött meg, többször videózta a férfi fajtalankodás közben őt is és még azzal is megfenyeget­te, hogy értékesíti a felvételeket.

A gyanúsított ügyvédje a lapnak azt mondta, a felvételek internetes portálokon tűntek fel a számítógépén, de egyből bezárta őket.

A menyasszonya továbbra is kiáll mellette, az esetleges hosszú börtönévek ellenére is szeretnének a közeljövőben összeházasodni.

Korábbi hírek szerint a férfit egy plébános ajánlotta iskolai hitoktatónak. Azt mondta, nem volt oka gyanakodni, mert egy hittudományi főiskola hallgatójaként kért tőle támogatást.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!