Kövér László házelnök 38 embert készül megbüntetni.



A túlóratörvény megszavazása ellen az elmúlt évtizedekhez képest példátlan eszközökkel fellépő 38 képviselőtől egyhavi tiszteletdíját vonná meg az Országgyűlés elnöke – tudta meg a hvg.

Várhatóan csütörtökön kerül a házbizottság elé Kövér László (59) előterjesztése, amelyben tételesen fel van sorolva, hogy szerinte az érintett politikusok a házszabály mely rendelkezése ellen vétettek. A kiszivárgott információk szerint a teljes LMP-frakció néhány jobbikossal együtt az Országgyűlés tekintélyét, rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsított. Az előterjesztés szerint továbbá három független képviselő mellett a szocialisták mintegy négyötöde, köztük Tóth Bertalan pártelnök, a teljes Párbeszéd-frakció, illetve Gyurcsány Ferenc kivételével a DK összes parlamenti mandátummal rendelkező politikusa fizikai erőszakot alkalmazott, illetve azzal fenyegetett.

December 12-én a túlóratörvény szavazásakor tucatnyi képviselő állta el a pulpitusra vezető lépcsősort

Fotó: MTI - Máthé Zoltán

 

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!