Katonai puccs van Törökországban, tankok a városokban, rendőrökre lő a katonaság!



A török hadsereg bejelentette, hogy „a demokratikus rend megőrzésének és az emberi jogok védelmének érdekében” az országban átvette a hatalmat. Lezárták az isztambuli repülőteret és felfüggesztették az összes járatot. Ankarában a katonák elfoglalták a kormány épületét, és behatoltak az állami televízió épületébe is.

Helyi tudósítók arról számoltak be, hogy a fővárosban lövöldözés van, katonai gépek repkednek a város felett, és egy helikopter tüzet nyitott a török hírszerzés épületére. A török hadsereg egységei Isztambulban a hidakat is lezárta. Az utcákon harckocsik vannak, és az isztambuli Atatürk repülőtérnél is.
A török állami televízió adása megszakadt, és Ankarában blokkolták a Twittert meg a Facebookot is.

Erdogan török államfő épp nyaralt, de mobiltelefonon keresztül bejelentkezett és azt mondta, hogy a kormány a helyén van, és az utcára hívta az embereket. A puccs megszervezésével egy hitszónokot vádol, és azt mondta, hogy a hatalomátvétel a demokrácia ellen szól, és megbánják még, akik ezt tették. Közben Isztambulban és Ankarában folyamatosan lövöldözések és összetűzések vannak. Egyelőre teljes a káosz, és nem lehet tudni, hogy ki van hatalmon.

A rendőrség és a katonaság több tagja is konfliktusba került egymással, és volt olyan, ahol rendőrök tartóztatták le a katonákat. Az utcákon egyébként sokan vannak, akik ünneplik a puccsot.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!