Hat év engedett magához közel egy férfit.



Demcsák Zsuzsa azt mesélte a Blikknek, hogy új párjával hosszú ideje ismerik egymást, de néhány hónapja a régi ismeretség szerelembe csapott át: mindkettejüknek sok mindenen kellett átmenniük, és jókor voltak jó helyen, hogy a szikra lángra kapjon.

A férfi külföldön dolgozik, így egyelőre távkapcsolatban élnek, de ennek egyelőre csak az előnyeit érzik: hét közben sokat beszélnek telefonon, a hétvégéket pedig pár órás autóút után intenzíven töltik együtt.

Annyit árult el még szerelméről, hogy korban hozzá illő, civil és családapa, aki az ő gyerekeivel is remekül kijön. - Az a lényeg, hogy végre úgy élünk, mint egy igazi család, ami mindig is nagyon hiányzott nekem. Szerencsére a gyerekeink is elfogadták, és szeretik egymást. A lányaink pont egyidősek, remekül kijönnek egymással - mondta a negyvenéves sztár. 

- Most érzem csak igazán, mennyire hiányzott az életemből a szerelem, egy ilyen kifejezetten érzelmes, romantikus társ, aki nemhogy elkészíti, de még ágyba is hozza nekem a reggelit, hogy csak egy példát említsek. Negyven év alatt eddig még mindig csak én 'szolgáltam ki'. Mellette nagyon nőnek érezhetem magam, mert ő nagyon pasi. Ért a gyerekek nyelvén, szépen és jól bánik velük, korban tökéletesen illik hozzám, és nem mellesleg kifejezetten jóképű - áradozott új párjáról a napilapnak. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!