Minden nap reggel, fogmosás előtt, természetes fénynél vizsgáld meg a nyelvedet. Már a színe is sokat elárul!



Az egyik legfontosabb kínai belgyógyászati kórmegállapító módszer, a nyelvdiagnosztika a nyugati orvoslásban sajnos még mindig nem nyert teret. E több ezer éves múltra visszatekintő távol-keleti módszer gyakran a legvilágosabb mutatója a szervezetben lévő diszharmóniának.

A nyelv vizsgálata alkalmas lehet különböző betegségek diagnosztizálására. 

A normál nyelv rózsaszín és kissé nedves, nem túl hegyes, s nem túl lekerekített, kevés bevonat látható rajta, mozgékony és hajlékony. Ha a nyelv a betegség alatt is normál színű, ez annak a jele, hogy az energiaáramlás és a vérkeringés nem „sérült meg”, így a prognózis kedvező.

Energia túlsúlyos – „Yang jellegű” – betegségnél a nyelv merev, sötétvörös vagy piros színű, feketés árnyalatú, repedezett, tüskés, „fogbenyomatokat” nem találunk az oldalán, kiöltése pedig határozott, erőteljes.

Energia hiányos – „Yin jellegű” – betegségeknél a nyelv petyhüdt, sápadt, bevonata sárgás, nedves, a nyelv szélén fogbenyomatok látszanak, kiöltése gyenge, határozatlan.

A nyelven észlelhető elváltozások, lerakodások, elszíneződések a megfelelő szervnek a bajára utal.

A nyelv közepén lehet látni a gerincoszlop állapotát. Ha a vonal szakad vagy görbül, akkor gerincferdülés, sérv is lehet a háttérben.

A nyelv csúcsán lehet látni a szívvel kapcsolatos panaszokat. Ettől két oldalt a tüdők, hörgők foglalnak helyet. Hátul a beleket és két oldalra vese bajra utaló jelek láthatóak.

A nyelv színe

Halvány rózsaszín - ez az egészséges nyelv színe.

Vörös - fertőző betegségekre, gyulladásos folyamatokra utal.

Élénkvörös - szív- és keringési betegségekre utal.

Sárga - gyomor- vagy májproblémák.

Bíbor - tüdő- és szívbetegségeket jelezhet.

Kék - vesebetegségekre utal.

Sápadt, fakó - vitamin- és tápanyaghiányt jelezhet.

Fehér - kiszáradás, gombás fertőzés vagy influenza tünete.

Szürke - emésztőrendszeri betegségeket jelez.

A nyelv bevonatának színe

A nyelv külső bevonatának színe eltérhet a nyelv színétől. Ez normális esetben egy vékony, fehér réteg, amit könnyen ledörzsölhetünk. Ha ez a réteg megvastagszik, az viszont már problémát jelenthet. A probléma súlyossága arányos a bevonat vastagságával.

Vastag, fehér bevonat - valamilyen mérgezésre, fertőző betegségre utalhat, de lehet candida is.

Barna bevonat - tüdőproblémákat jelez.

Sárga bevonat - emésztőrendszeri betegségek jele.

Szürke bevonat - gyomorhurutra, vagy gyomorfekélyre utal.

Bizonyos ételek felsérthetik a nyelvet, és a baktériumok bekerülhetnek a sebbe, ideiglenes irritációt okozva, amely megváltoztathatja a nyelv színét és bevonatát.

 

A nyelv vizsgálata jó módszer lehet számos betegség megállapítására. Ha valamilyen változást tapasztalsz, az még nem jelenti feltétlenül azt, hogy beteg vagy, de mindenesetre nem árt, ha kikéred egy orvos tanácsát.

Reggel, fogmosás előtt, természetes fénynél vizsgáld meg a nyelvedet. Ne feszítsd meg, mert az befolyásolhatja az eredményt. A dohányzás, különböző ételek és italok is befolyásolhatják a nyelv színét, ezért a pontosabb eredmény érdekében ne fogyassz semmit, mielőtt elvégeznéd a vizsgálatot.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!