Egy éve már, hogy megromlott a viszony.



Végre kiderült, mi volt az oka annak, hogy Sarka Kata elköltözött Hajdú Pétertől.

Hajdúék házassága állítólag a felek hűtlensége miatt ment tönkre. Sarka Kata egy éve kapott egy fotót az egyik barátjától, amin látszik, ahogy Hajdú egy ismeretlen nővel hagy el egy szórakozóhelyet. Sarka teljesen kiborult, és kérdőre vonta a férjét. A nagy beszélgetés során azért Hajdú is felemlegette Kata korábbi bűneit, ezért úgy határoztak, inkább tiszta lappal folytatják, és fátylat borítanak a múltra.

Végül azonban mégsem így alakult: Kata nem sokkal később beadta a válópert, majd pár napra rá elköltözött a közös házukból és egy XII. kerületi lakásba ment a gyerekeivel. Állítólag Sarka Kata a lakást már korábban kibérelte, így készülhetett arra, hogy elhagyja férjét.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!