Akkor is érdemes felvenni, ha van önerejük.



A használt lakást vásárlóknak mindenképpen megéri majd felvenni a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé a kamattámogatott hitelt - még is, ha van elég önerejük. Az igénylők mellett a bankok is jól járnak, 'csak' az adófizetőknek kerül majd évente több százezer forintba egy-egy szerződés - olvasható a napi.hu-n.

Mindenkinek érdemes lesz felvenni a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kedvezményes hitelt, még annak is, akinek van elég önereje és nincs szüksége kölcsönre. A kamattámogatott jelzáloghitelből 2018. december 1-je óta a két gyermeket nevelő vagy vállaló családok 10 millió forintnyit vehetnek fel, a három vagy több gyerekes családok pedig 15 millió forintot kaphatnak a bankoktól a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé akár építkeznek, akár új vagy használt lakást vásárolnak.

Márpedig a hétpontos családvédelmi akcióterv egyik fontos része, hogy a tervek szerint 2019. július elsejétől a kedvezményes csok-hitel nemcsak új ingatlan vásárlására vagy építésére, hanem használt lakás vásárlására is igénybe vehető.

Emellett a használt lakásoknál is eltörlik a 35 millió forintos értékhatárt, vagyis ennél drágább lakás megvásárlására is lehet kedvezményes hitelt igényelni. Új lakás vásárlásánál már 2019 elejétől megszűnt a 35 milliós limit.

Csak három százalékot kell fizetni

A csokhoz kapcsolódó hitel kamata - amelyet az ügyfél fizet - fix három százalék, az állami kamattámogatásnak köszönhetően, amit akár 25 évig is kaphat az igénylő. A kamat a jövőben sem fog nőni: a kormányrendelet kissé bonyolult megfogalmazása szerint ugyanis a bankok maximum az állampapírpiaci referenciahozam 130 százaléka + 3 százalékpontnyi ügyleti kamatot számíthatnak fel az ügyfeleknek. Az állam pedig a futamidő során ennél pontosan 3 százalékponttal kevesebb kamattámogatást térít meg, vagyis az igénylőre éppen 3 százalékpontnyi kamat marad, amit fizethet.

Márpedig 25 éven út fix, háromszázalékos kamat mellett mindenképpen megéri hitelből vásárolni ingatlant akkor is, ha van a családnak megtakarítása, hiszen a pénzét a futamidő alatt tarthatja ennél magasabb kamatozású állampapírban is. Az Egyéves Magyar Állampapír kamatát most emelte meg az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. 3 százalékosra, a Kétéves Magyar Állampapír aktuális kamata 3,25 százalék fixen, a változó kamatozású, inflációhoz igazodó Prémium Magyar Állampapírból az ötéves 4,5, a hároméves 4,2 százalékos kamatot fizet az új kamatperiódusban. A legjobban persze Babakötvényt éri meg vásárolni a pénzből a gyerekek számára: annak kamata idén 5,8 százalék, miközben minden évben 3 százalékkal az infláció fölött marad majd.

Egyszer már őrület lett belőle

Volt már hasonló időszak Magyarországon. Amikor a kétezres évek elején bevezették a kamattámogatásos forint lakáshiteleket, amelyeket 5-6 százalékos fix kamattal lehetett felvenni, akkor is megérte kihasználni a lehetőséget azoknak is, akiknek valójában nem volt szüksége a támogatott hitelre, mivel elegendő megtakarításuk volt, mivel a félretett pénzüknek találtak magasabb kamatú bankbetétet. Majd az olcsó lakáshitelek elszaporodása komoly lyukat ütött a költségvetésen, a szigorítások dacára is 2000-2007 között egy állami számvevőszéki jelentés szerint csaknem 1500 milliárd forint ment el a büdzséből a lakástámogatásokra annak ellenére is, hogy 2004-től már rohamosan terjedni kezdtek a piaci alapú devizahitelek.

A teljes cikk itt olvasható.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!