Mind a tíz ujjad megnyalod utána.

Hozzávalók:

  • 6 db csirkecomb
  • 2 fej vöröshagyma
  • 2,5 dl fehérbor
  • 2 evőkanál mustár
  • 1 csokor petrezselyem
  • 2 kiskanál főzőtejszín
  • 3 gerezd fokhagyma
  • só, frissen őrölt bors

A húst megsózzuk és megborsozzuk.

A vöröshagymát megpucoljuk és vékonyan felkarikázzuk.

A bort meg a mustárt kézi habverővel simára keverjük egy kisebb tálban.

Olyan serpenyőt használunk, amit később a sütőbe is tehetünk.

Az olajat erős lángon felforrósítjuk, a combokat megpirítjuk.

Ha elkészült, külön tábla félrerakjuk, majd a serpenyőbe tesszük a felszeletelt hagymát, és addig kavargatjuk, amíg megpuhul, aranybarna nem lesz.

Levesszük a tűzről és felöntjük a mustáros borral és fokhagymával, főzőtejszínnel, majd visszahelyezzük a combokat.

Erős lángon felforraljuk, majd sütőbe toljuk.

A csirkecombok 25-30 perc alatt átsülnek.

Tálaláskor meghintjük apróra vágott petrezselyemmel.

Köretként tört krumplit, vagy rizottót is kínálhatunk mellé.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!