Szinte napról napra gyengébb lett, és fogalma sem volt, mi történik vele.



A 29 éves Emma Marshall 2014-ben új lakásba költözött kelet-Londonban, majd kis időre rá hanyatlani kezdett az egészsége, egyre rosszabbul érezte magát. Krónikus fáradságban szenvedett, memóriakiesése lett és a haja is elkezdett kihullani.

Emma Marshallnak komoly egészségügyi problémái lettek a lakásban található penészgombától. Fejfájás gyötörte, folyton kimerült volt és bőrkiütései lettek, nem beszélve a hajhullásról.

A nő először azt hitte, hogy problémáját a mindennapi stressz okozza. 2015-ben állapota súlyosbodott, egy nagyon erős vesefertőzést kapott, majd eltörte a karját egy rossz esés közben. Ha mindez nem lett volna még elég, vakbélműtéten is átesett.

4 évvel ezelőtt az állapota még súlyosabbá vált. Elviselhetetlen fejfájások gyötörték, memóriakiesése lett, álmatlanságok gyötörték, aknés lett az arca, és megfázásra utaló jelek gyötörték. 2018-ban Emma Marshall már alig tudott kikelni az ágyból, olyan rosszul volt.

Számos kivizsgálás után a nő végre megtudta ki a felelős a tüneteiért: a lakásban tanyázó penész. Lakásának fürdőszobájában egy hatalmas fekete penészfolt éktelenkedett, ám ő sosem törődött különösebben vele. A szervezetében jelen levő mikotoxinok száma igen magas volt, vagyis gyakorlatilag a lakásban lévő penész mérgezte a nő szervezetét.

'Amikor találkoztam a funkcionális medicina egyik szakértőjével és elmeséltem neki, hogy milyen környezetben éltem és dolgoztam, és amikor elmondtam neki, hogy 2014 óta vagyok rosszul, amikor az új lakásomba költöztem, egyből kapcsoltam.' - mondta Emma Marshall.

Miután kiderült az igazság, a nő az egész lakást kitakarította, fertőtlenítette és egy kemény méregtelenítő kúrát tartott, hogy megtisztítsa szervezetét.

Történetét azért osztotta meg, hogy mások is tanuljanak belőle, és ne járjanak úgy mint ő.

Hisz majdnem belehalt abba, hogy penészes lakást vett meg. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!