Lesmirglizte és lefestette a játékokat, illetve kicserélte a homokot a homokozóban. Ez nem tetszett a képviselőtestületnek.



A fábiánsebestyéni képviselőtestület nem volt elragadtatva az akciótól. Meg is indokolták, miért.

Nem sokáig ünnepelhették felhőtlenül a szülők Bálint Róbertet a Csongrád megyei faluban, miután elhatározta, hogy saját kontóra felújítja a település egyik játszóterének öreg, szálkás és sérülésveszélyes fajátékait.

A helyi önkormányzat képviselő-testülete, amelynek egyébként Bálint úr is a tagja, ugyanis feljelentette őt a jó szándékú akció után. Az apuka bűne annyi volt, hogy lesmirglizte és lefestette a játékokat, illetve kicserélte a homokot a homokozóban. Majd jött a fekete leves.

A polgármester úr felháborodásának adott hangot. Minden képviselő elmondta erről a véleményét, ami ugyanaz volt, vagyis hogy bűncselekmény történt a játszótéren, mert nem lett bevizsgáltatva sem a homok, sem a festék…

– mondta Bálint Róbert a delmagyar.hu-nak.

Kós György polgármester a lapnak azt nyilatkozta, hogy rendőrségi szakban van a feljelentés és bízik benne, hogy nem lesz belőle “semmi különösebb ügy”. Bálint Róbert a feljelentés után a rendőrségen elismerte, hogy ő a tettes.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!