Azt mondta, hogy ne zaklassák sem őt, sem a kollégáit!



Csütörtökön halt meg a Honvédkórház sürgősségi osztályán egy 58 éves nő, akit 5 órán át várakoztattak anélkül, hogy az ügyeletes orvos megnézte volna. Pénteken már kiderült, hogy az ügyeletes orvos Zacher Gábor toxikológus, a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője volt, akit a család már fel is jelentett emiatt.

Az áldozat egyik lánya mesélte el, hogy mi történt. Elmondása szerint az édesanyja otthon rosszul lett, és ugyan mentőt hívtak hozzá, ami bevitte a Honvédkórház sürgősségi osztályára, de ott is órákon át váratták. Ráadásul annak ellenére nem nézett rá senki, hogy láthatóan hatalmas fájdalmai voltak és nagyon szenvedett.

'Észrevettük, hogy elkezd lilulni a lába, és már egyáltalán nem érez semmit, csak jajgat folyamatosan' - emlékezett az 58 éves áldozat egyik lánya. 

Két ápoló vetett ugyan rá egy-egy pillantást, de az egyikük semmit nem csinált, a másik pedig csak nagyon megijedt. Ezután már szóltak az ügyeletes orvosnak, Zacher Gábornak, de ő állítólag minősíthetetlen hangon elutasította őket, hogy csak várjanak, és ne 'zaklassák' sem őt, sem pedig a kollégáit.

Amikor egy 5 órával későbbi vérvétel, illetve egy újabb hatásszünet után az érsebészeten sorra kerültek, kiderült, hogy hatalmas a baj, mert egy egy vérrög okoz gondot. Ezután nem sokkal az áldozat már rosszul lett, és meghalt. 

A lánya odaállt ugyan Zacher Gábor elé, hogy felelősségre vonja, de sürgősségi osztály vezetője ekkor sem mutatott túl sok empátiát. 'Közölte, hogy neki ehhez semmi köze, nem az ő hibája, és nincs jogom így beszélni azért, mert ez történt' - mondta a gyászoló lány.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!