„Hagyjon fel végre a hazudozással (...) és mondja el, hogyan csempészték be illegális módon Magyarországra az elítélt bűnözőt" - mondják Gyurcsányék.



A Demokratikus Koalíció (DK) embercsempészet és illegális határátlépés segítése miatt feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt.

A DK ügyvezető alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, a magyar kormány napok óta hazudozik a hazájában elítélt Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök megszöktetéséről. Az albán média tudta meg, majd az albán rendőrség megerősítette, hogy az elítélt politikus a tiranai magyar nagykövetség autójával hagyta el Albániát – emlékeztetett Molnár Csaba.

Az Orbán-kormány tehát nem pusztán bújtat egy elítélt bűnözőt, hanem a magyar adófizetők pénzén segíti is az illegális határátlépésben – jelentette ki a politikus. Az EP-képviselő arra szólította fel a kormányt, hogy „hagyjon fel végre a hazudozással (...) és mondja el, hogyan csempészték be illegális módon Magyarországra ezt az elítélt bűnözőt”.

A DK egyúttal kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a jövő hétfői ülésén vegye napirendre és tárgyalja meg az esetet – jelentette be Molnár Csaba. Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, viszont a héten nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, miután nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!