Több fokkal elmaradunk az ilyenkor szokásostól.



Közeledik a pünkösdhétvége, pünkösdhétfőn pedig már június első napját jegyezzük majd. Az időjárás viszont nem igazán fogja követni a naptárat a továbbra is fennmaradó jellemzően északias áramlás miatt, ami hétvégén is 4-7 fokkal hűvösebb levegőt hoz - olvasható az idokep.hu-n.

A napos időszakokat szombaton és vasárnap elsősorban gomolyfelhők zavarhatják meg, hétfőn viszont már többfelé találkozhatunk erősen felhős tájakkal. Ugyanakkor az egész országot érintő csapadék nem valószínű, szombaton még valamivel több tájegységünkön fordulhat elő lokálisan átmenetileg kisebb eső, futó zápor, néhol zivatar, viszont vasárnap és hétfőn már csak kevés helyen számíthatunk némi csapadékra.

Az északi-északnyugati szelet továbbra is többfelé kísérhetik majd élénk lökések, de szombaton elsősorban a Dunántúlon, hétfőn pedig az északi tájakon erős lökésekre is számítani kell.

A hajnali órákra többfelé csökkenhet 10 fok köré, illetve alá a hőmérséklet, délutánonként pedig 17 és 23 fok közötti maximumok valószínűek.
 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!