Erre készüljön mindenki!



A sok csapadék után még most sem sem lesz hiány az esőből, legalábbis a keleti országrészben.

Szombaton még érzékelhető a hőmérsékleti kontraszt a nyugati és keleti tájak között, és a 3-13 fokos reggeli hőmérséklet után az alacsonyabb hőmérsékleti értékek északnyugaton megmaradnak, és a Tiszántúlon meg a keleti határvidéken várható még eső.

Nyugaton többórás napsütésre lehet számítani, de itt még viharossá is fokozódhat az északias szél. Napközben 11-17 fokos maximum hőmérsékletet mérhetünk.

Vasárnap is a Dunántúlon várható több napsütés, a keleti országrészben pedig várhatóan még esőre, erős északi szélre is készülhetünk. A Duna-Tisza közén záporok alakulhatnak ki. A hőmérséklet hajnalban 3-10, napközben viszont 12 és 17 fok között alakulhat.

Hétfőn reggel hasonló, 3-10 fokos minimumokra számíthatunk, de délutánra már 11-19 fok valószínű. A dunántúli területeken valamivel melegebb, napsütéses idő lesz a munka ünnepén, itt a délnyugati határ közelében akár 20 fok is lehet a maximum hőmérséklet. A délelőtt folyamán a Dunától keletre lehetnek még záporok, de estig itt is felszakadozik a felhőzet.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!