Ez finom és ráadásul egészséges - nem úgy mint a boltban kapható kockák.



A káros ízfokozókat és tartósítószert tartalmaz, és még ki tudja mennyi egészségtelen anyagot. Ráadásul valljuk be, jellegzetes 'zacskósleves' utóíze is van.
De nem kell lemondanunk a leveskocka használatáról, ha egészségesebben szeretnénk főzni, mert hihetetlenül egyszerűen elkészíthetjük otthon, saját magunk.
Két változat is van: a fagyasztóban tárolható, illetve a konyhaszekrényben tartható variáció.

Az alap mindkét esetben ugyanaz:
Kb 1/2 kg vegyes leveszöldség kell hozzá ízlés szerint. Én úgy állítottam össze, mintha húslevest főznék:
5 nagyobb sárgarépa, 5 petrezselyem, egy fél zellergumó, egy fél karalábé.


Ehhez jönnek a zöldfűszerek:
- egy kis csokor petrezselyem, 5 darab zellerszár, pár szál lestyán.
-Majd két fej vöröshagyma és 8-10 gerezd fokhagyma.
A hozzávalókat nyersen darabokra vágjuk, és robotgépben apróra daráljuk. Ügyeljünk, hogy nagy darabok ne legyenek benne.

Ezt az alapot ezután kétféleképpen készíthetjük el:

Fagyasztós változat:
Egy nagyobb lábasban 1,5 deciliternyi zsiradékot hevítünk. Ez lehet olívaolaj, napraforgó olaj, de a legfinomabb kacsa vagy sertészsírral.
Ebbe rakjuk a zöldséges masszát, fűszerezzük, ízlés szerint bors, kurkuma, őrölt fűszerkömény stb. A só ebben a receptben nem fontos, bár az ízek intenzívebbek lesznek tőle.
Ha megpárolódott a massza, hagyjuk kihűlni. Jégkockatartókba töltjük, és a fagyasztóban tároljuk. Ha jól záródó befőttes üvegben tároljuk, a hűtőszekrényben is eltarthatjuk 3-4 hétig.

A hűtés nélkül tartható változat:
A ledarált zöldségeket nem főzzük meg, egy tálban összekeverjük 1,5 deciliternyi zsiradékkal. Lehet olíva olaj, napraforgó olaj, sertészsír vagy kacsazsír. Hozzáadjuk a fűszereket, ízles szerint bors, kurkuma, őrölt fűszerkömény, és a végén 150 gramm sót, (a sónak fontos szerepe van, ne csökkentsük a mennyiségét, hiszen ez fogja tartósítani a kockát) .
Ne ijedjünk meg a só mennyiségétől, nem lesz túl sós a leveskocka.
A keveréket sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, kb 1 cm vastagon.

4 órán át 80 fokon szárítjuk a sütőben.

Ez idő alatt a só felszívja a nedvességet és a zöldségek megpuhulnak.

Miután kihűlt, kockákra vágjuk és száraz helyen dobozokban tárolhatjuk.
Hűtés nélkül 3 hónapig eláll.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!