Mindenkit érinteni fog, mert változik a receptfelírás, a kiváltás és a receptkiadás is!



Komoly változások jönnek a gyógyszertárakban, ami mindenkit érinteni fog!

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) működéséhez szükséges alapfeltételek immár biztosítottak, így nincs akadálya annak, hogy az eRecept használata 2017 januárjától minden gyógyszertárban kötelezővé váljon.

A papír alapú vények nem szűnnek meg hirtelen, de az a cél, hogy a rendszer fokozatos bevezetése során az elektronikus vények aránya a a lehető legnagyobb mértékben növekedjen, de még a papír alapú vényeket is használhatjuk egy ideig. A gyógyszerek felírási és kiadási szabályai az elektronikus vények bevezetésével nem változnak jelentősen, és egyaránt vonatkoznak majd az elektronikus és a hagyományos vényekre.
A jövőben a papír alapú vények megőrzéséért továbbra is a gyógyszertárak lesznek felelősek, míg az elektronikus változatért az EESZT működtetője felel majd. A fokozottan ellenőrzött szerek rendelése egyelőre marad a papír alapú vényeken.



Mi változik a gyógyszerek felílírásánál?

A társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi intézményeknek 2017 elejétől mindenképpen kötelező lesz csatlakozni az EESZT-hez, de azt az orvos dönti majd el, hogy hagyományos vagy elektronikus receptet ír fel. Ha a beteg engedélyt ad rá, akkor az orvos leellenőrizheti, hogy más orvosok mikor és mit írtak fel a korábban, és a rendszer képes lesz interakció vizsgálatára is.

Ha az orvos úgy határoz, hogy a korábbiaknak megfelelően papír alapú vényt állít ki, akkor a jelenlegi gyakorlathoz képest nem lesz jelentős változás: az EESZT-ben csak az orvosi vizsgálathoz kapcsolódó adatokat kell rögzítenie. Az elektronikus vény felírása a gyakorlatban viszont azt jelenteni, hogy az orvos a saját vényfelíró programjának segítségével a szükséges adatokat nem papírra nyomtatja ki, hanem az EESZT-ben elektronikus vényként rögzíti majd. Ennek módosítására a rögzítést követően nem lesz lehetőség. Ha javításra lenne szükség, akkor érvényteleníteni lehet majd az e-vényt, és újat kell rögzíteni helyette.

Ha a beteg szeretné leellenőrizni, hogy milyen gyógyszereket írtak fel neki, akkor az erre a célra kialakított portált kell majd használnia, ahol láthatja az érvényes, és a már kiváltott receptjeket is. Ebben a folyamatban papír alapú dokumentáció kiállítása nem szükséges, de a fejlesztők gondoltak azokra is, akik nem szeretnek „üres kézzel” távozni a rendelőből. Az ő részükre az orvosnak lehetősége van egy tájékoztató nyomtatására, ami egyetlen lapon tartalmazza majd az összes adatot az aktuálisan felírt összes vényről.

A papír alapú vényekhez hasonlóan a tájékoztató tartalmazza majd a beteg és a rendelő orvos azonosításához szükséges adatokat, valamint a felírt gyógyszerekkel kapcsolatos információkat. Rajta lesz a gyógyszer neve, hatáserőssége, kiszerelése és adagolása is. A gyorsabb azonosítás elősegítése érdekében a tájékoztatón elhelyeznek egy egyedi vonalkódot is. A rendszer bevezetését követően a tájékoztató nyomtatása egy ideig kötelező lesz, azonban a későbbiekben már csak a beteg külön kérésére kell majd kiállítani.



Mi változik a gyógyszerek kiadásánál?

A hagyományos receptek kiváltásánál nem változik semmi, ezeket ugyanúgy kell majd feldolgozni, mint eddig. Az egyetlen különbség az lesz, hogy a kiváltott vények adatait a gyógyszertár informatikai rendszere az EESZT-ben is rögzíti majd. Ennek köszönhetően a betegek a korábban említett portálon keresztül a papír alapon felírt, és már kiváltott receptjeikről is kaphatnak majd tájékoztatást.

Elektronikus vény kiváltásánál az első lépés a gyógyszertárban a beteg azonosítása lesz. A gyógyszertár az EESZT-ből a beteg TAJ száma alapján kérdezi majd le az éppen érvényes vények adatait. Ehhez a betegek a saját vényeik kiváltásához használhatják a TAJ kártyájukat és a személyazonosító okmányaikat, vagy a korábban kinyomtatott tájékoztatót.
A családtagok és ismerősök vényeinek kiváltásához viszont mindenképpen a kinyomtatott tájékoztatóra lesz szükség. Ezért aki biztosan tudja, hogy nem ő fogja kiváltani a saját receptet, annak ezt mindenképpen jeleznie kell majd az orvosnál.

A beteg beazonosítását követően a gyógyszertárban láthatóvá válnak az érvényes receptek, amiből a beteg kiválaszthatja, hogy melyiket szeretné éppen kiváltani. A patikákban csak a gyógyszerészeknek lesz arra jogosultságuk, hogy a korábban kiváltott vények adataihoz hozzáférjenek. A gyógyszerek kiadását a gyógyszertár az EESZT-ben rögzíti, ezzel érvénytelenítve az elektronikus vényeket. Ha a beteg tájékoztatóval érkezett a gyógyszertárba, akkor a kiadott gyógyszereket a tájékoztatóra is rá kell majd vezetni.

A tájékoztatókkal kapcsolatban két fontos dolgot mindenképpen meg kell jegyezni. Egyrészt az elszámolás alapja az elektronikus vény lesz, nem pedig a tájékoztató, így azt nem kell majd a gyógyszertárnak megőriznie. Másrészt nem kell minden gyógyszert egy alkalommal kiadni, ami a tájékoztatón szerepel. A beteg így akár azt is megteheti majd, hogy minden egyes gyógyszert külön alkalommal vált ki.

A tájékoztató nyugodtan visszaadható, és a kiadott gyógyszereket is a beteg tájékoztatásának érdekében kell rögzíteni, nem pedig azért, hogy másik gyógyszertárban már ne tudja kiváltani. Elektronikus vény esetén a kiadás mindig az EESZT-ben rögzített adatok alapján történik, a tájékoztató a gyógyszerész számára csak a beteg beazonosításához szükséges. Értelemszerűen ez azt is jelenti, hogy a saját gyógyszerét a beteg úgy is kiválthatja, hogy otthon felejtette a tájékoztatót, de nála vannak a személyes azonosító okmányai és a TAJ kártyája.

A gyógyszertárak számára az elektronikus vények bevezetése sok előnnyel járhat. Pontosabb és gyorsabb expediálást tesz lehetővé, mivel csak a beteget kell majd beazonosítani, és nem kell a gyógyszerészeknek kézzel végezniük az adatbevitelt. Emellett nem lesz szüksége retaxára sem, és sokkal kisebb vénykötegeket kell majd tárolnunk.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!