Megdöbbentő vallomást tett volt férjéről a színésznő.



Megdöbbentő vallomást tett volt férjéről a színésznő. Kapcsolatuk akkor jutott el a szakí­tásig, amikor Bereczki karrierje felépült, s már nem volt szüksége támogatásra.
Nagyot robbant három éve Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán szakításának híre, hogy az ország álompárjaként emlegetett színész-énekes duója beadta a válási papírokat. Szinetár időközben harmadszor is megházasodott, hozzáment Makranczi Zalánhoz, míg volt férje szingliként habzsolja az életet.

Azóta sem beszéltek sehol a szakításuk valódi okáról, mindketten kölcsönösen tisztelettel nyilatkoznak egymásról. Ezért is meglepő, hogy most Szinetár megtörte a csendet és a Nő Háromszor című műsor felvételén elárulta, miért váltak el.

Meggyőződése, csak azért tartottak ki egymás mellett olyan sokáig, mert amikor magánéletük éppen válságba került, akkor a színpadon mindig újra egymásra találtak. Ennek ellenére többet álltak harcban egymással, mint békében.

Az ATV-n péntek este adásba kerülő Nő Háromszor műsorvezetőit is meglepték Szinetár szavai.

– Büszke vagyok rá, hogy az a főiskolás fiú, akit megismertem, mellettem nőtte ki magát Bereczki Zoltánná – ecsetelte a színésznő. – S azzal is tisztában voltam, hogy ehhez elsősorban a szép pasztell hátteret biztosíthattam.

A szakítás pillanatát is sorsszerűnek tartja, ami akkor jött el, amikor egy ponton túl Zolinak már nem volt szüksége rá...

Országos ismertség

Mivel a másik fél nem beszél, hogy egységes legyen a kép, azokban a színházakban érdeklődtünk, ahol közös pályafutásuk során megfordultak. A kollégák, barátok szívesen beszéltek, de csak név nélkül, nem akarnak haragot. Elismerik, hogy a karrierjüknek jót tett a szerelem, de úgy vélik, Zoli tehetsége vitathatatlan. Befutott volna Dóra nélkül is, csak később.

– Amikor az ismert lány és a tehetséges fiú megismerkedtek, Zoli főiskolás volt, és főszerepet játszott a Madáchban – meséli egy idősebb volt kolléganő. – A Nyomorultakban ő volt Marius. De játszott a Fame-ben, és ő kapta Pilátus szerepét a Jézus Krisztus szupersztárban. A Sors bolondjaiban már együtt léptek színpadra, de azt a szerepet az osztályfőnöke, Szirtes Tamás osztotta Zolira.

Bereczki a tehetségével ért el sikereket, de az is tény, hogy ezt meggyorsította a szerelmük, mivel az országos ismertséget, sikert az hozta meg, amikor közösen léptek fel Dórával, akivel 2005 nyarán házasodtak össze. Musical Duett lemezeikért-koncertjeikért valósággal megőrültek az emberek. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!