A kórházi ágy plafonját bámulva jutott arra, hogy ha a készülék valóban megmenti az életét, akkor megosztja a történetét.



A karácsonyi ajándékának köszönheti életét az a 45 éves férfi, akit okosórája figyelmeztetett egy súlyos egészségügyi problémára - írta meg Velvet. Varga Zsolt maga kereste fel a lapot történetével.

A férfit családja karácsonyra egy Apple Watch 5-tel lepte meg, aki IT-szakemberként lelkesedett a kis eszközért. Korábban nem voltak problémái a szívével, legutóbb 5 évvel ezelőtt volt EKG-n, akkor értékei rendben voltak.

Miután azonban viselni kezdte az órát, egy idő után vészjósló felirat jelent meg a kijelzőn: a készülék szerint pitvarfibrillációja van.

Zsolt egy ideig azt hitte hibás a készülék, sőt, még az is megfordult a fejében, ám amikor ismerősei kezén nem jelzett semmit, úgy döntött, hogy továbbítja az okosóra eredményeit egy orvos ismerősének.

A barátja arra figyelmeztette, hogy egyes mutatók vészjóslók, így azt tanácsolta, menjen el egy szakorvoshoz. A vizsgálat során kiderült, hogy valóban pitvarfibrillációja van, amely a szívritmuszavar egyik fajtája. Az orvosok szerint a férfi állapota annyira rossz volt, hogy nem engedték meg neki, hogy saját maga menjen át autóval a kardiológiára, csak taxit vagy mentőt engedélyeztek neki, az épületben pedig nem lépcsőzhetett.

Zsoltot három napra bent tartották, hogy egy eljárással helyreállítsák a szívritmusát, ám a kórházból hazatérve néhány nappal később ismét jelzett az óra. A kórházban kiderült, hogy a készüléknek ismét igaza volt, újra elvégezték rajta a kezelést, ám ezúttal szívritmusszabályozó gyógyszereket is felírtak neki. Hazaérve azonban kezdődött minden elölről, harmadjára viszont már elkerülhetetlen volt a műtét: katétert vezettek a szívébe, rádióultrahangokkal pedig roncsolták a zavart okozó gócot.

Zsoltnak elmondása szerint ha nincs az óra jelzése, akkor fogalma sem lett volna arról, hogy beteg. A kórházi ágy plafonját bámulva jutott arra, hogy ha a készülék valóban megmenti az életét, akkor megosztja a történetét.

'Az orvosok azt mondták, hogy ilyet még ők se hallottak, hogy valaki lábon bemegy azzal, hogy az órája jelzett, hogy forduljon orvoshoz. De már egy ilyen korban élünk, amikor egy óra akár be is küldheti az embert a kórházba!' - mondta a lapnak Zsolt, aki jelenleg katéter-ablációra vár.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!