Van, akikkel még tárgyalnak, máshol már most biztos a béremelés mértéke.



Várhatóan áprilisban kapják meg a megemelt fizetést az állami cégeknél dolgozók, januárig visszamenőleg – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára.

Hozzátette, a versenyszférához hasonlóan az állami vállalatok nagy részénél is megkötötték a bérmegállapodást, ami 3 évre szól és 2017-ben átlagosan 13 százalékos, 2018-ban 12 százalékos, 2019-ben 5 százalékos, összesen 30 százalékos bérfejlesztést irányoz elő.

A 30 százalékos emelésben benne van a minimálbér és szakmunkás bérmininimum kötelező emelése – a minimálbér 15 százalékkal, a szakmunkás-bérminimum 25 százalékkal emelkedett- az idén január 1-jétől -, az ezzel együtt járó bértábla változtatás és a hiányszakmákban dolgozók kiemelt javadalmazása.

A 3 éves megállapodások a béren kívül vállalatonként eltérő intézkedéseket is tartalmaznak. A megállapodás része és a munkabéke szempontjából a legfontosabb, hogy a munkavállalók ebben az időszakban további bérigényekkel nem lépnek fel.

Magyar Postánál 33-34 százalékos bérfejlesztés lesz 3 év alatt, ahol a 30 százalék feletti részt a posta saját erőből finanszírozza. A Magyar Villamos Műveknél még nincs megállapodás, a tárgyalások alapján 18-20 százalékos béremelés lehet 3 év alatt a cégnél. Forrás:hirado.hu

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!