Első gondolata az volt: végrendelkeznie kell.



Oszter Sándor többször bizonyította már az elmúlt 70 évben, hogy örök életű. Most az élete során átélt nehézségekről beszélt.

'Már csecsemőként megcsapott a halál szele, mert elkaptam egy gennyes tüdőgyulladást, ami után az orvosok is lemondtak rólam.Anyámnak eutanáziát javasoltak, persze ő nem engedte, hogy elaltassanak, így hát tovább küzdött az életemért, amiért örökké hálás leszek neki' - nyilatkozta a Borsnak a színész, akinek azonban nem ez volt az egyetlen rémtörténete.

'Jó néhány éve hazafelé tartottam kocsival, amikor az autóm kicsúszott a kanyarban. Pörgött-forgott a kocsi, azután négy keréken megállt. Akkor vettem csak észre, hogy az ablaküvegnek a tartó vasszerkezete levágta az orrom hegyét. A Rózsa Sándor forgatása alatt megroppant a gerincem, vagy amikor vonatbalesetet szenvedtem, és csak a jóistennek köszönhetően éltem túl' - részletezte a színész, akivel azt is közölték az orvosok, hogy leukémiás.

Az orvosok azt mondták, hogy a végstádiumban jár és három hónapja van hátra. Mint Oszter mondja, egy óra alatt elrendezte az életét, a végrendeletét már gondolatban megírta, amikor aztán azzal ment oda hozzá egy orvos, hogy tévedés történt. Kiderült, hogy a korábban laborvizsgálatra küldött vére időközben megalvadt, azért mutatott rossz eredményt.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!