Az ingatlant 1999-ben építtette a gépészmérnök végzettségű kecskeméti férfi.



Nyolcszögletű, 240 négyzetméter alapterületű, ötszobás és egy méter vastagságú föld borítja. A kecskeméti dombházat 59 millióért árulják - adta hírül a BorsOnline.

– Negyven éve éppen egy gázszolgáltató cégnél dolgoztam, amikor papírra vetettem ennek a háznak a vázlatát. A munkám miatt korábban sokat utaztam az országban, de ilyet sehol nem láttam. Tunéziában, egy Matmata nevű faluban azonban legnagyobb meglepetésemre megtaláltam a házam mását, amikor már ötödik éve laktunk itt. Az homokkőből épült – mesél a különleges ház születéséről Sugár Miklós.

A gépészmérnök végzettségű, 74 éves férfi végül 1999-ben építtette meg ezt a 240 négyzetméter alapterületű dombházat, amely egy hatezer négyzetméteres telken fekszik. Bár az ötletet az energiával való spórolás adta, Miklós az évek során teljesen beleszerelmesedett a házba.

– A gyerekek és az unokáim itt, a ház tetején szánkóztak. Ki mondhatja ezt el magáról? – büszkélkedik el a férfi, aki azt is elárulta, hogy nyáron, a legforróbb kánikulában sem melegszik fel jobban a ház belseje 24 foknál. Egy fűtési szezonban pedig kétszázezer forintból remekül kifűti a 240 négyzetméteres házat, melyben öt szoba, két fürdőszoba és egy szauna is található, sőt egy belső medence előkészítése is megtörtént már. Vizet a fúrt kútból használ, a meleg víz előállításában pedig egy napkollektor segít.

– Imádom ezt a házat, amit most családi okok miatt árulok – mondta Miklós, aki már azon töri a fejét, hogy máshol egy nagyjából feleekkora dombházat épít majd magának.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!