Nem mindegy, hol jelennek meg!



Bár nagyon sok ember tabuként kezeli a testén megjelenő pattanásokat, tudnunk kell, hogy megjelenésük komoly egészségügy problémákra is utalhatnak.

A háton megjelenő pattanások, a túlzott zsírtartalmú élelmiszerek fogyasztásának köszönhetőek, vagy esetleg a szűk ruházat használatának, mely nem teszi lehetővé a bőr légzését.

További okok között még megemlíthetjük a rossz alvást, a túlzott verejtékezést vagy az esetleges bőrallergiát.

A karokon vagy alkarokon jelentkező apró, piros pöttyök, netán kicsi fehér dudorok nagy valószínűséggel a keratosis pilaris jelenlétére utal. A KP-ként, vagy 'libabőrként' ismert bőrelváltozás a tinik 50-80%-át, a felnőtteknek pedig majdnem a felét érinti. Kutatások szerint a KP kialakulásában genetikai tényezők is közrejátszanak.

A felmérések szerint a KP-val küzdők mintegy 50%-ának esetében kimutatható volt a családban már korábban is a bőrelváltozás. Azokat, akik hajlamosak az ekcémára, asztmára és az allergiára, nagyobb eséllyel sújtja a keratosis pilaris is.

Mára már a KP több fajtája ismert: a kis dudorok a rózsaszíntől az egészen vörösig, bármely árnyalatban megjelenhetnek a testen vagy akár az arcon is, éppen ezért sokszor nézik tévesen aknénak. Van, hogy mindenféle irritációra utaló jel nélkül, és van, hogy pattanásszerű, gyulladt és pirosló formájában jelentkezik.

Típustól függetlenül, a keratosis pilaris minden formáját a beépült keratin okozza, vagyis egy erős fehérje, ami a bőrt a fertőzések és a káros külső tényezők ellen hivatott védelmezni. Ha a keratin dugót képez és eltömíti a szőrtüszőket, pöttyös, libabőrt eredményez. Nincs olyan általánosan elfogadott és kipróbált módszer, amivel a libabőr varázsütésre orvosolható lenne. Ha viszont odafigyelünk arra, hogy ne tömődjenek el, és szabadon lélegezhessenek a szőrtüszőink, illetve mindent megteszünk a gyulladás csökkentése érdekében, jó eséllyel hamar nagy változásokat tapasztalhatunk.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!